Jelenet a falusi gyorsbüféből

 2014.05.05. 09:55

- Jó napot kívánok!
- Jó napot, tessék!
- Két hamburgert kérek két sülkrumplival.
- Jaaaj. De meg tetszik-e várni míg a húst megsütöm?
- (???) Ööö. Persze!
- Deee,egy kicsit kellene várni. 
- Várunk, hogyne.
A néni eltűnt 10 percre húst sütni. 
- És mit tehetek bele? Ketchupot, mustárt vagy majonézt?
- Ketchupot és mustárt, köszönöm.
- Tehát akkor ketchup és mustár legyen?
- Igen, köszönöm.
- Melegítsem egy kicsit vagy ne?
- Ööö. Legyen meleg, igen.
- Akkor lássuk csak ez mennyi lesz...
- De, két sült krumplit is kértünk...
- Jaaaaj. De arra egy kicsit kellene várni.
- Jó, várunk.
- De az legalább 5 perc.
- Rendben.
- De az olaj teljesen ki van hűlve, fel kell melegítsem.
- Csak nyugodtan.
- Ó, s akkor a hamburger ki fog hűlni. Nem kellett volna felmelegítsem.
- ...
- Beleteszem egy zacskóba, hogy ne hűljön ki.
Elment 10 percre krumplit sütni.
- Itt van a krumpli is. Mit tegyek a hamburgerbe? Ketchupot, mustárt vagy majonézt?
- De hát már...
- Jaj, már tettem. Bocsánat. Még nem hűlt ki teljesen. Kellett volna mondani az elején a krumplit is.
- Én mondtam, hogy két hamburgert kérek két sült krumplival.
- Igeeen? Nem hallottam. Bocsánat.
- Semmi gond. Kérünk egy ásványvizet is.
- Akkor 12 a két hamburger, 5 a két sülkrumpli, mert tetszik tudni a hamburgernek 6 darabja, és a sült krumpli külön van, tehát nem együtt a hamburgerrel, annak 2,5 darabja, tehát az 5 lej, az összesen 17. 
- És a vizet hozzáadta?
- Jaj bocsánat, azt nem. Akkor 18 lej lesz.
- Köszönjük szépen. Viszont látásra!
- Én is köszönöm és bocsánat és... viszont látásra.

Közel 30 perc alatt kaptunk falusi gyorsburgert. Legalább finom volt!

Én, a túrószobrász

 2013.11.15. 12:21

Édesanyám gondoskodott rólunk, pakolt a bőröndbe egy több, mint két kilós csomag túrót. Tudod, olyan szép tégla alakúra formálva. Hossza veri a negyven centit, úgyhogy lesz egy darabig.

Nem gondolva a magyar mirelit túróra, legalább kéthetente rottyintok egy szalonnás-tejfölös túrós tésztát (székelyek kedvéért túrós laskát). Így történt ez múlt hétfőn is, amikor örömmel-boldogsággal nyugtáztam, hogy ma könnyű dolgom lesz a konyhában, hiszen ezt a jóságot pofon egyszerű elkészíteni. Fél négyre jött az éhes férfiam, ráértem fél háromkor elfoglalni helyemet a konyhában. A szalonnát megpirítottam, zsírját leszűrtem, a tésztát megfőztem, s a tejfölt is magam elé készítettem, hogy kézügyben legyen. Ekkor vettem észre, hogy egy hozzávaló még hiányzik. Mi lehet az? Mi lehet az? Jah! A túró. A túúúúróóó bazdmeeeeg! Mélyhűtőben, csonttá fagyva. 

Hármat ütött az óra, volt még időm fél négyig. Mikró hiányában betettem a túrórudat a sütőbe, ráuszítottam 200 fokot és vártam, hogy történjen valami. (Halkan megjegyezném, hogy áldás a lakásnak, hogy nincs benne mikró, én már fűt-fát felrobbantottam volna vele.) Szóval csücsült a túró kétszáz fokon, az óra pedig ketyegett. Negyed óra után kivettem, s megállapítottam, hogy a szélei kiolvadtak, a bele kopog. Gyorsan vágott az agyam, kiraktam egy nagy tányért a konyha közepére, vettem a félméteres kést, kézbe kaptam a túrórudat, s jó székely módjára faragni kezdtem. Minden oldalát kicsit megbökdöstem, sikerült annyit lefejteni, ami épp elég az ételbe, többi mehetett vissza a mélyhűtőbe. Igaz, hogy a csusza elkészült, de a konyha túróval vastagon beterült. Negyed órát porszívóztam, s aztán minden rendbe került :D

Egyensúlyzavarosan.

 2013.11.14. 09:31

Nyilvánvalóan vénülök, ha egyre rosszabbul látok, sok alvást igénylek, s az egyensúlyom sem a régi. 
Rém bosszantó számomra, hogy állandóan az éjszaka kellős közepén hív a természet. Már-már belenyugodtam, hogy szinte percre pontosan fel kell kelni, s ha menni kell, hát menni kell. 

Így történt ez az elmúlt éjszaka is. Felkeltem, félszememet kinyitottam félig, s a nyitott ajtón át egyenesen elindultam a szemben található fürdőszobába. Csakhogy az ágyról való lemászásom után, a második lépésem nem akaródzott egyenes irányba tartani. Így egy hirtelen oldallépéssel eljutottam a nappaliba. Kicsit felébredtem, s úti célom felé vettem az irányt, tehát a mosdóba. Dolgom végeztével ismét megbizonyosodhattam arról, hogy valami nem kóser testszerkezetemben, hiszen egy, az előbbi hasonló oldallépéssel kikerültem a hálót, s araszolni kezdtem a konyha felé. Bevallom, rém rossz, ha az ember másfele tart, mint ahová indul, de kitartó voltam, sikerült visszafeküdnöm.

Jött a reggel fénnyel-nyűggel, kelni kellett ismét. Eszembe jutott az éjszakai manőverezésem helyiségek között, s kicsit vigyorogtam, ezzel egy időben a konyha falára felcsattantam. Visszapattanásom után megértettem, hogy itt valami egyéb lehet, már rég felébredtem, megkávéztam. Jött a megerősítés is szép számmal. Zuhanyoztam, hajat szárítottam, s összefolyt a fürdőszoba szemeim előtt, de megtaláltam önmagam. Fogmosás után kifogott a fal, mosásnál a szennyes kosár, de ma már belekapaszkodtam a mosatlanként árválkodó palacsintasütőbe is. Persze, nem tartott meg. Fogott a görcs a figurázásra, gondoltam megelőzöm a problémát. Jobbra tartással van gond, tehát balra indultam, ha egyenesen akartam a fürdőbe jutni. Persze, hogy a fal fogott ki. Most ülök a kanapén nyugalmi helyzetben, de kicsit köröz maga körül a testem. 

Egyvalami nagyon biztos: Én ma ablakot nem nyitok! :D

És én egy boldog ember vagyok

 2013.10.30. 22:40

A videó, s a fotók már árulkodtak, beszámolok én is: 
Kedves Blogom

Életemben először vettem részt könyvbemutatón. Úgy alakult, hogy ez épp a saját könyvem prezentációja volt. (Bocsássa meg a világ, hogy nem kelek fel minden reggel szerénységgel gazdagon feltöltve.) Szétizgultam az agyamat, beleestem a kétségbe, s kifehéredtem a bizonytalanságtól, hogy vajon mi lesz OTT? Volt egy ember, akiben bíztam, s egy pálinka után bátran a közönség elé álltam. Megláttam a terem előtt ezt az embert, -megnevezem hát, Miklós Réka becsűs nevén, Bleeding Bride a művész nevén-, s teljességgel megnyugodtam.  Egyből meglepetéssel kezdődött, hiszen 6, azaz hat darab muffinnal érkezett, miniatűr Székely Zabhegyezővel díszítve, közölve, hogy ez az egyik elrejthetetlen ajándékom, s ezzel egy folyamat elkezdődött.

Az emberek elkezdtek gyűlni, s a teremben az üres helyek fogyni. Annyi inger ért, hogy szőke állományom néhány emléket azonnal törölt is, úgyhogy lehet nekem így utólag is mesélni. Megérkezett a Bús Ildi barátnőm Sepsiszentgyörgyről mélységes tiszteletemre, s rögtön utána egy legkedvesebbem, Jakab Bea párostól, a messzi Kolozsvárról. Kicsi szívem teli kellemes meglepetéssel, s a terem egy halom klassz emberrel. Szüleim, s a család ifjabbjai az első sorokban ültek, s bizony a sajtó képviselői is megjelentek. Felkaptam a fejem, mikor a szomszéd érkezett, örültem, mikor két barátnő, néhány volt tanár és tanárnő. Közben csupa büszkén hallottam fél füllel, amint az unokahúgomra rácsodálkoznak: Jé, itt egy kicsi Erika! Párom elvegyült a család között, kedvenc hazai humoristám is üdvözölt, s a műsor elkezdődött.

Tamásihoz hasonlít a polgármester, velem vicceskedik a humoros fiú, s a közönség hangosan felnevet a spontán vicceken. Ember! – gondolom magamban – nekem ennél több sem kell! Nézek a muffinokra, nézem a margaréta csokrom, s mind csak az jut eszembe, hogy nekem semmi gondom. Helyettem Réka mindent elrendezett, s emellett micsoda ajándék érkezett: Fel sem tűnt, hogy a sarokban egy rosszul öltözött faszi rajzol, gondoltam egy szegény sajtós. S aztán kaptam valamit, amire titkon mindig vágytam, egy rajzot, amin ott ülök a könyvkupacon. Ekkor hullott el a könnyem, s ha el akarnám mesélni, mit éreztem, elhullna a nyálam is. Öröm, hála, s szeretet. Mert Réka ezt kitalálta, s a művészt elhívta, az az ember pedig eljött, s engem megajándékozott. Volt komoly fotósunk is, Kinga, neki is jár hála. A könyv gyorsan fogyott, a gratuláció szaporodott, a tömeg lassan feloszlott.

Maroknyi kiscsapaton áttuszkoltam a kocsmába, italt dobtunk az asztalra, s koccintottunk. Rádióba zenét kértek, s mulattunk. Úgy ragyogtak a szemeim, majd megőrültem, s szájam széle elérte a fülem. Muffint ettünk, s úgy örültünk, s mind egy apró család üldögéltünk. Átöleltem Párom nyakát, s odasúgtam: Hallod? Én egy BOLDOG EMBER VAGYOK!

KÖSZÖNÖM ezt az estét úgy, ahogy volt Bleeding Bride-nak, Ferenczi Zoltánnak, Egyed Ufó Zoltánnak, Becze Kingának, György Botondnak és a kicsipáromnak, Koroknai Balázsnak! 

Instant klasszikus

 2013.09.25. 10:20

Teszkóboltba mentem kimérős papír zsebkendőért, ugyanis beköszöntött a takonykór. Beálltam a kasszához, távoztam volna mielőbb, de a leány még megkérdezte:

- A papír zsebkendőt a törpék miatt vetted?

- Nem. A takony miatt.

- Oké, köszi.

........

Szatír nő a vonaton?

 2013.09.19. 17:31

Felültem a piros hernyóvonatra Győrben, s bevackoltam magam a közel egyórás útra Tatabányáig. Kisseggemet leraktam a négy ülés egyikére, magam mellé helyeztem a táskámat, fülemen megwattoltam a Rammsteint, telefont a kabátom belső zsebébe süllyesztettem, s elkezdtem Muszka Sándor Sanyi bá című könyvét olvasni. Remélem, nem lepődsz meg kedves olvasó, ha azt mondom, hogy hangosan röhögtem fel a kötet fölött többször is, amivel sikerült magamra terelni a nyitott vagon néhány utasának figyelmét. Némelyikükkel összemosolyodtam miután látták, miféle fazonú könyvet tartok a kezemben. Így mulattattam magamat csendes magányomban, amikor egy kedves arcú hölgy megkérdezte, szabad-e egy hely számára. Szabad volt, leült szembe, s a magányom megszűnt.

A nő elővett egy füzetet, amiben furcsa jelek voltak elhelyezve a lehető legkülönbözőbb módon. Számomra olvashatatlannak tűnt ugyan, de fejjel lefelé is ki tudtam olvasni, hogy az egyes jelek után az szerepel, hogy 3x, azaz háromszor. Nem izgatott fel túlságosan a dolog, de azért kíváncsi voltam, persze Muszka Sanyi jobban érdekelt, így olvastam tovább. Alaposan belemélyedtem a ropogós székely történetbe, amikor a nő furcsa mozgására lettem figyelmes. Gondoltam, masszázsvizsgára igyekszik, s még átismétli a mozdulatait, így nem sokat foglalkoztam vele. Tördelte a kezeit, bemutatott néhány gyakorlatot csuklóival a levegőben, de semmi komoly egyelőre. Én továbbra is olvasok bőszen, s fel-felvigyorodok, ő pedig rám néz kérdőn, de aztán ő is megfejti a könyvem külseje alapján a miértet, de csak folytatja tovább a hadonászást a levegőben.

Kicsit körülnéztem, látja-e más is, mit művel a hölgyemény, nehogy szégyenbe sodorjon engem, bár az én feszt vigyorgó fejem is árulkodóan hatott. Itt már kezdtem igazán kíváncsi lenni, mi az isten haragját művelhet, hát úgy tűnt, mintha gerincműtétet végezne, mint Tihanyi Tamás a Budapest Tévén, úgyhogy innen kezdve én már odafigyeltem a műveletekre, persze csak a szemem sarkából, olvasást tettetve. Na, kérlek szépen: bal kezével masszírozta a jobb kézfejére nőtt ujjait, lágyan, egyenként. Mindegyikre gondosan elhelyezett egy szorítást, aztán haladt felfele a csuklóján. Motozta az alkarját, tovább csusszant a felkarján, megmasszta a vállát, visszajött a mellkasán, s óvatosan körbejárta melleinek tövét, majd becuppant a hónalja alá. Eddig bírtam nézni lesből, felemeltem fejemet a könyvből, s szembe néztem a fura nővel. Azt hittem, transzba esett, mert behunyt szemmel hanyatt dőlve folyt le az ülésről, s motozta magát az említett módon, de tévedtem. Kinyitotta a szemét, újra beleolvasott a füzetbe, s másik mozdulatsort kezdett el gyakorolni.

Megmotozta az orrát, cirógatta a szája szélét, mindezt persze behunyt szemmel, majd felcsúszott mindkét keze a feje tetejére. Lágy mozdulatokkal mozgatta a haját, beborzolta az arcába, majd kisimította, körkörös mozdulatokkal babrált a homlokán, kiegyenesítette szemöldökeit, majd egyetlen hirtelen mozdulattal felkapta szemhéját, s kivillantotta a csupasz szemgolyóit. Majdnem lefordultam a székről, amikor megláttam, hogy eltűnt a szembogara, s csak a fehér golyók maradtak.

Nagyon rapidan bújtam vissza a könyvbe, nem vágytam hasonló látványra, teljesen lesokkolt. Ám ekkor valami egészen új mozdulatsor következett, ami szintén figyelmet követelt. Ismét csak a szemem sarkából követtem tevékenységét, amit ekkorra már tényleg nem tudtam hová tenni, így csak lestem pislogva. Feléledve a szétfolyt állapotból előre hajolt, megfogta a bokáját, s ellazított kézfejével haladni kezdett felfelé a lábszárán. Kissé megcsuklózva a mozdulatot, megcirógatta a horgas inát, majd visszatért előre, s végigsimított a combjának első felén. A következő csavarnál kétkézre markolta vénuszdombját, s hüvelykujjaival még kicsit rábecézett. Szemeim nagyon erősen kiguvadtak, s örömmel nyugtáztam, hogy Vértesszőlősre értünk, a következő állomás Tatabánya.

Felálltam, a kabátom cipzárját összehúztam, táskámat a vállamra kaptam, s igyekeztem nagyon gyorsan lelépni a simogató hölgy elől, amikor hirtelen előre hajolt, az övet a kabátomon elkapta, s derék magasságból rám nézve buja szemekkel megkérdezte, hogy hol vettem a kabátot. Mondanom sem kell, mennyire felcsúszott bennem a vérnyomás, de megválaszoltam, hogy székelyföldön. Kicsit meghúzogatva az övemet jobbra-balra még elmesélte, hogy most 5000 Forintért lehet Kolozsvárra repülni, s ha ott lehet ilyen kabátot venni, akkor bizony ő felszáll.

Én csak csuklóból intve a hellót, futó lépésben hagytam el a vonatot.

Emlékezve a táskájából kilógó könyv egyetlen mondatára és az íróra, kisebb nyomozás után kiderült a következő: Dr. Edith Pepper: Nyugtalan holtak című könyve volt, alján a "Hányan vagy?" kérdéssel. Ezt írják a műről: A könyv a megszállottságról és annak gyógyításáról szól. A híres, amerikai pszichológusnő így vall művéről: „Nem próbálom meg bebizonyítani, hogy betegeimet valóban szellemek szállták meg. Ehelyett inkább azt mondom el, hogy mi minden történik a rendelőmben nap mint nap. És bemutatom azt az igen hatékony terápiás módszert, amely a XX. századi hipnoterápia kontextusába helyezi az ősi fogalmakat.”


CSESZDMEG, EZ A NŐ MEGFOGTA AZ ÖVEMET !!!

Nemzetközi útvonalon száguldó buszon, két üléssel balra tőlem így az idős úr:

- Elindultunk. Nézze meg, elindultunk. Én Sepsiszentgyörgyre indultam, végül Tekerőpatakra megyek. Itt a kávé, nézze, igyon. Én főztem, húzza meg az üveget. Mondom, na. Szívesen kínálom. Múltkor is csodálkozott egy nő, hogy milyen ritkaság, ha az emberek megkínálják egymást. Önző mindenki, s barátságtalan. Én megkínálom. Nem kér? Nembaj. Majd később iszunk valami erőset. Van pálinkám is. Vecsésen vagyunk. Tegnap is kint voltam a Népligetben, akartam menni Vásárhelyre, de nem vittek el. Aztán jöttem ma is. Nézze, itt a repülőtér. Pesten lakom, nem jó ott, székelyföldön az igazi. Tessék, vegyen egy szendvicset, én csináltam. Mondom na, vegyen csak. Nembaj, ha nem éhes, én is csak unalmamban eszek. Megosztom magával. Jólvan. Nem kér. Megértettem. Majd az erősből akkor, de csak később. Alszom egyet.

***

Határon vagyunk. Buna ziua. Jó napot kívánok. Jó estét, adom a buletint, adom persze. Tessék, itt van. Spor la munca. Viszont látásra. La revedere. Na megyünk Várad felé.Nem állt meg sehol Magyarországon? Hát álljon már meg egy hugyozó szünetre. Vizet? Kér egy kortyot? Na, megállunk, végre. Ez egy Petrom kút, jaj dejó. Engedjen ki, leszállok. Maga is leszáll? Jó akkor. Visszajövök, végig alszok. Jaj nem tudok, Parajdon átszállok.

***

Megint mi van? Mért álltunk meg? Királyhágó? Ebbe a sötétbe? Mi ez? Étterem. Bemegyek hát, pisilek. Maga is jön? Nem jön be? Adja az erőset? Meghúzza? Nem húzza meg? Később, értem. Miért ennél a sötét étteremnél kellett megállni? Kell-e fizetni? Lehet-e pisilni? Nem lehet? S akkor mi legyen? Megoldom. Nem problémázom. Visszajövök, végig alszom.

*** 

Elkerültük Kolozsvárt. Vásárhelyre bemegy-e? Nincs utasa, nem megy be? Hol lehetünk? Félúton? Hová is megyek? Ja igen, Szentgyörgyre. Nemi s, Tekerőre. Tudja-e mit? Leszállok. Vásárhelyen. Igen-igen. Engedjen ki, megyek előre. További jó utat, viszlát. Sofőr úr, megállna-e? Nem lehet? Vásárhelyre megyek, kitesz-e? Arrébb van még? Nembaj. Itt álljon meg, jó ez nekem. Előtte megáll kötelező pihenőre? Ja, értem. Nem bánom hát, odáig elmegyek. Megérkeztünk? Milyen település ez? Jól van, viszlát. Elmentem.

Elindult az országúton Vásárhelyre.

Ekkora döbbenet még nem ért engem egyetlen koncerten sem. Voltam én már a félig magyar, félig oláh nyelven dúdolászó Insect zenekar fellépésén is, akik kicsit megidézték az egykori Mc Hawer és a Tekknő előadásán szerzett élményeket, láttam szintis-mulatós koncertet a falusi színpadon, amit nagymamák csárdása színezett a színpad előtt, de rock-koncerten még nem sikerült ilyen mélyre ejteni az államat.

A Watch My Dyingot céloztuk meg a Dunán libegő A38 hajón, de nem voltunk restek az előzenekar játékát se megnézni. Már javában tolták a ritmust, mikor mi megérkeztünk a pofás kis tetőteraszra. Elvoltam pár percig, mire megtaláltam magam, annyira sokkos állapotba kerültem a banda látványától. A Subliminal Merger néven ismert(?) csapat állt a nekik kijelölt helyen, s területüket a monitorládák barikádolták el a nem túl érdeklődő közönség elől. Megállva a „színpad” bal oldalán, s betámasztva a korlátnak keresni kezdtem, honnan jön a hang. Hosszú nyaknyújtogatás után megtaláltam az énekest. Egy hatalmas monitorládára volt felmászva, s fejét bokáig hajtva üvöltött a divatos vászoncipőre. Kicsit sajnáltam, s félteni is kezdtem, mikor megláttam a nyakán kiguvadt, belilult ereket.

Átmentünk a terasz másik oldalára, s betámasztottuk a másik korlátot, így kicsit szembe kerültünk a Subliminal-srácokkal, persze megtartva a tisztes távolságot. A zenéjükről még nem sikerült eldönteni, hogy vajon befogadja-e a fülem, egyelőre megküzdött dobhártyám a magas hangerővel. Elfoglalva helyünket három szépre frizurázott emo-fiú/lány(?) mögött, alkalmam adódott komolyabban szemügyre venni az előadókat. Párommal közösen választottunk  kedvencet a bandából, ez pedig a szintis-sampleres rasztafiú lett, aki egy selyemgatyában bólintott földig a játékszintetizátor mögött, s hozta egy csontváz formáját, amely valóban csonttalannak tűnt töretlen mozdulataitól. A többi srácot akár egy kalap alá is vehetném, ha jellemezni akarnám, hiszen mindegyikükön sztreccsgatya volt, mélydekoltázsos póló, hogy jól látható legyen a szerelempázsitjuk, pelyhes bajszot hordtak orruk alatt, s dudorodott kicsit a hirtelen felfújt izombékájuk. Az énekes srác, - ha produkcióját nevezhetjük éneknek -, vitte a prímet. Ő kicsit szét is szaggatta nadrágját, s elintézte, hogy ne érjen bokánál lennebb, így nagyon bizarr látványt nyújtva a túlhajszolt vászoncipővel. Az öltözékről ennyi elég, bár erről többet lehet elmondani, mint a felvonultatott zenéről.

Eltartott egy ideig, míg megfejtettem, milyen nyelven is rondít bele a mikrofonba énekesünk, de még csak ez sem a lényeg. A fontos, hogy ezt 4 emo-srácon kívül senki nem élvezte. Már csak azért is merem ezt így kijelenteni, mert a koncert vége felé már a következő felkiáltáshoz folyamodott a frontember: TAPSOLJATOK BAZDMEG! Volt, aki összeütötte két tenyerét, nekem továbbra is kényelmesebbnek mutatkozott a karba tett kéz.

A valódi döbbenetet, a sokkot, s az értetlenséget számomra a küzdőtéren dögönyöző emo-emberek jelentették. Amikor egy srác fellépve a teraszra, kezében egy pohár sörrel végigvonaglott a színpad előtt, azt hittem, csak kis poént próbál elsütni azzal az idegen mozdulatsorral, amivel megérkezett a túloldalra. Csak később értettem meg, hogy ez nem poén, ez egy tánc. Bizonyos hardcore nevű. Meg is próbálom a lényeget írásba adni: ökölbe szorított kézzel kell mélyre hajolva a levegőt dögönyözni, körkörösen mozgatni a vállakat, lehetőleg valamilyen idegrángás következményeként, mert úgy az igazi. Ha lehet, ezeket érdemes összehangolni, s megtűzdelni néhány lábmozdulattal. Inkább csatolom a videót, nehéz ezt elmondani: 

Szerencsére a Watch My Dying kárpótolt minden szörnyűségért, amit a Subliminal Merger generált. Egy minőségi barátságos koncertet bólogattunk végig, s széles vigyorral a szánkon hagytuk magunk mögött a hajót. Lett új kedvenc zenekarom.

Nade, mentem hardcore-t gyakorolni!

Az utóbbi egy hónapban háromszor is szóba került a Szeretetváros nevű vallásos ifjúsági tábor. Úgy gondoltam, meg kell osztanom ezt az élményt veletek.

Valamikor hét-nyolcadikos koromban egy barátnőm elcsalt oda, s én mentem is. A gyergyószentmiklósi Csíky-kertben lett megtartva a minitábor egyetlen hétvége alatt. Falusi papbácsi vezényelte, s én elképesztő módon untam az egészet, tudniillik nagyon hűvös viszonyt ápolok a vallásokkal, a katolikussal különösen. Jóformán nem is emlékszem, mi az Isten történhetett abban a táborban azon túl, hogy reggel, délben és este is ültünk egy apró kápolnában, s mohón zengtük az imákat. A Csíky-kert egyetemista fiúk-lányok kollégiumaként is funkcionált, ezért nemcsak mi, az ámenklubosok tartózkodtunk ott. Saját csoportunk hím nemzedékével se nagyon érintkeztünk, külön voltunk elzárva éjszakára. Buta gondolat volt este kihangsúlyozni nekünk, hogy meg ne próbáljunk felmenni az egyetemista srácokhoz. Persze, hogy felmentünk.

A folyosón találkoztunk, ők meghívtak kártyázni, s mi már caplattunk is fel a nyikorgó falépcsőkön. Úgy ültünk a szoba közepén törökülésben négyen kört formálva a padlón, mintha szigorúan megszabták volna. Az emberi viselkedés valóban nagyon perecíz törvényszerűségeket követ, egymás szemébe is alig mertünk belenézni, annyira zavarban voltunk, mint Ádám anyák napján. Hajnalra valahogy lezsibbadt a lábunk, beállt a hátunk, s szemeink kisültek a magyar kártya idegen figuráitól, úgyhogy hálószobánk felé vettük az irányt. Odabent, mint a heringek, aludtak az ámenklub lányai. Befeküdtünk nesztelen, s vártuk a reggelt esztelen. 

Valamikor a reggeli után kiderült, hogy egy 24 karátos marha valószínűleg elárult, mert a pap úgy rontott felém az asztalnál, hogy derékmagasságig emelkedett a reverenda mögötte. Én bőszen nyalogattam joghurtos kiskanalam, mint akinek semmi bűne, s hátradőlt testhelyzetből próbáltam kifogni a plébános úr auráját. Odalépett, s megkérdezte:

- Te voltál-e fenn ékszaka az egyetemista fiúknál?

- Én há! - s még mindig nyaltam a kanalat.

- Akkor szedd a cókmókodat, s takarodj el innen! Semmi keresni valód itt többé!

Nem hervadtam le, elhiheted, csak rosszul érintett, hogy ráültem az önkibaszó gombra. Fogalmam sem volt, mit mondok otthon a családnak, miért jöttem haza két nappal korábban a táborból?

Pár percig puffereltem rajta, aztán kiléptem az esőbe nagy hátizsákommal, s zsebre vágott kézzel elindultam haza. Gyalog. Ditróba. Azt gondoltam, két nap alatt hazaérek. Persze a város végén már elfáradtam, így stoppoltam tovább. Faternek csak annyit mondtam, hogy a többiek túrázni mentek valami kegyhelyre, s nekem beázott volna a cipőm.

A strandon szenvedő kockafejek

 2013.08.07. 07:21

 

A tihanyi strandon feküdtünk egy nagy fa árnyékában, s élveztük a déli meleget, (reggel kicsit be kellett ülni az autóba és fűtést kapcsolni), ismerkedtünk a strandolási kultúrával, amikor idegesítő beszélgetésre lettem figyelmes. Fejünk mellett két fiatal párocska kuporgott, s csomagjaik szoros társaságában különös eszmefuttatást folytattak:

-          … a legutóbbi zarándokhelyen az a kis templomocska, ami barokk stílusban épült 1892-ben…

-          Az nem 1892-ben épült, hanem 1893-ban.

-          Nem-nem. 1892.

-          Értem, mire gondolsz, de ha emlékszel, akkor az építkezés csak 1893 februárjában ért véget.

-          Igen. Igazad lehet.

S én erre eszmélek fel Tóth Szabolcs novellás kötetéből. Képzelheted, milyen adrenalin emelkedéssel küzdhettem, amikor így folytatták:

-          Úgy dél és 1 óra között el kellene indulnunk. – kábé fél órája érkezhettek.

-          Miért? Akkor már ne is menjek be úszni? -

-          Szerintem ne. Egyébként is olyan 3-4 órát rá kell szánnunk az útra.

-          Igen, tényleg. Budapestig hosszú lesz ebben a nagy forgalomban. S anyának is oda kell adnunk a kulcsot, hogy kihozhassa a fűnyírót, arra is legalább negyed órát kell áldozni. Bele kell kalkulálni, hogy Füreden is nagy a forgalom.

Csörgött a Krisztike nevű lány telefonja, s abba folytatta matematikai számításait:

-          Szia. Itt vagyunk a tihanyi strandon, s maradunk még legalább 3-4 órát. Nincs kedved kijönni? Ja, értem. Meglátod. Jól van. Nekünk kétféle tervünk van. A és B. Az A terv az, hogy van itt a közelben egy vendéglő, ahol malackrumplit lehet enni, s nagyon szeretnénk azt kipróbálni, vagy ha nem megyünk malackrumplit enni, akkor van egy hajó valahol a Balatonon, aminek az aljában van egy sötét szoba, ahová bezárnak bennünket, s ki kell szabadulni. Igen. Ez egy játék. Szóval ezek közül választunk programot délutánra. Gyere ki, ha van kedved, tényleg. Kábé kettőkor indulunk innen, te pedig egy órányira vagy, úgyhogy indulásig még egy órát együtt lehetünk. Na. Nem jössz? Gondolt csak át. Szia.

A kocka társaság egy tagja be akart menni a vízbe úszkálni kicsit, de Krisztike ebbe is belekontrázott:

-          Ne menjetek el legyetek szívesek, hogy beszéljük meg, mikor indulunk. Szóval kettőre foglalok asztalt, negyed óra az út odáig, innen negyvenkor el kell indulni, hogy háromnegyedre kiérjünk a strandról, ahhoz legalább félkor el kell kezdeni pakolni, most meg már egy óra van, úgyhogy már ne menj úszni, maradj csak itt. Inkább beszéljük meg a jövő csütörtöki kirándulást.

-          Hát én arra gondoltam, hogy háromig dolgozom, három óra 5 perckor felveszem az Istit a Margit-híd lábánál, aztán negyedre ott vagyok nálad, és remélhetőleg félkor el tudunk indulni, hogy négyre kiérjünk a városból, mert délután ott is nagy a forgalom.

Lassan fél kettőt ütött az óra, elkezdtek összepakolni, hogy indulhassanak tíz perc múlva. Pakolás közben sem állt be a szájuk:

-          Krisztike, finom a barack?

-          Hm. Olyan közepesen finom. Nem nagyon jó, de nem is rossz. Én egy kicsit puhábban szeretem, pedig édes meg minden.

-          Elfelezünk egyet?

-          Nem. Edd csak meg. Ez egy kicsi barack. Meg tudod enni egyedül is. Olyan kicsi, mintha egy nagynak pont a felét ennéd meg. Meg bírod enni, meglátod.

Ekkor már 13:41 volt, s aggódni kezdtem, hogy ha egyperces késéssel indulnak el, s ezt valamelyikük észreveszi, leülnek újratervezni, s akkor én hangyát szedek, hogy lehiggadjak.

Amint elmentek, rögtön hiányozni kezdtek, s még napokig aggódtunk, hogy biztosan odaértek-e mindenhová időben.

süti beállítások módosítása