A nyári szünidő és a munkanélküliség kínjaitól szenvedve hintáztam egy rejtő könyvvel a kezemben, és csapattam magam a széllel. Már két napja nem csináltam semmit, amikor a tenni akarás vágyai már kezdtek eluralkodni rajtam, tehát kitaláltam, hogy valahová elmegyek 1-2 napra. Nem épp a szülői szeretetet láttam kiülve apám és anyám arcára, mikor közöltem, hogy útra kelek barátnőket látogatni.
Választási lehetőségeik hiányában lebiggyesztett szájjal mutattak az ajtó fele, mondván, eredj.
A csomagolás izgalmait megzavarta egy telefonhívás, melyből kiderült, hogy  Keresztúron van egy kedves barátom, és örülne, ha meglátogatnám. 
Hajnalok hajnalán gyermeki izgalommal keltem útra, remélve, hogy este már Cristu Secuiescen sörözhetek, másnap pedig Udvarhely műemlékeit csodálhatom meg (valami folyóiratban a strandon napozva). 
5-kor startoltam a falusi busszal Ggyergyóig. 6-kor vitt tovább a Bálint trans(z) Udvarhelyig. Csak kicsit volt hányingerem az aknamezőhöz hasonlító Libán becsüs útján. Kicsit voltam mérges a minden második kapuban és minden ötödik bokornál megálló 70 éves perverz sofőrre. Kicsit sem zavart, hogy egy íves fenyőfa mellett leparkolt az út közepén és 20 perces csevejt bonyolított le egy istállóból szabadult gumicsizmás vadoláhval. Legalább addig se éreztem torkomban hatökölnyi gyomor tartalmam a gáz-fék kombináció szapora alkalmazásától.
Megérkezve a városba, csak ágyra vágytam és hideg vízre. Zsíromban cuppogtam a 35 fokos melegben. Kipihenve az út fáradalmait, meg is beszéltem a keresztúri találkozót este fél 7-re.
Ötkor már a vonaton is ültem elindulva Udvarhelyről. Jegyem és telefonom szorongatva bámultam ki a fejemből, lesve sínek menti helységjelző-táblákat. Messze volt még Cristu Secuiesc. A sehova nézés idilljét a telefoncsengés törte meg. Ő az:
- Na úton vagy már?
- Aham. Nemsoká érkezem. Vársz?
- Várlak a Targu Secuiesc-i állomáson.

WTF?????????????????????????????

- Hol?
- Targu Secuiesc-en?
- Nem Cristu Secuiesc-en?
- Nem. Mér te oda mész?
- Ja wazd, mindjárt odaérek.
.....

Ekkor a vonaton körülöttem ülő összes ember egyszerre kezdett el két kézzel hadonászni az orrom előtt, hogy hé kislány ez a vonat nem megy Targu Secuiescre. Volt, aki elmagyarázta, hogy kétszer kell vonatot váltanom és kétszer buszra ülnöm, ha valóban Targu Secuiescre akarok menni.
Csak kapkodtam a fejem jobbra balra, mikor megállt a vonat Székelykeresztúron.

Könnyesre röhögött szemekkel és visító vinnyogással szálltam le a vonatról, felfogva a helyzetet, majd kiérve az Udvarhely fele vezető útra stoppoltam irdatlan sebességgel visszafele.

Na azóta nem vagyok én barát a román nyelvű erdélyi helységnevekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://zabothegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr284861190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.