Anti és a violinkulcs

 2012.11.08. 13:01

Kilenchónapos régiségem van a fafeldolgozó iparban. Képzeljed el, hogy tizenegynéhány évesen felvettek asztalos műhelybe kisfutárnak a nyári vakáció idejére. Dohányszárító állványokat gyártottunk, amit a székely csak kecskének hív. Százméteres műhely, kábé 80 munkás, s én, a kislány. Megérkeztem strandpapucsban, rövidgatyában, hawaii színezésű ingecskében, zselés hajjal. Nagyjából egy hónap alatt sikerült elérnem, hogy ne bámuljanak nagyon vadul, csak szolidan stíröljék kissegem, s a hupikék strandpapucsot. Az első napon felajánlotta maga a főnök, hogy szerez nekem munkavédelmi cipőt és beletold a nadrágomba. Elegánsan visszautasítottam. Ekkorra már feltűnt, hogy az ott dolgozók között elég felkapott lett a strandpapucs és fel-felvesznek egy-egy rövidgatyát is az elfehéredett pálcikáikra. Rengeteg mogorva munkás, még több mufurcképű öregasszony, akik már a nyugdíj ajtajában kopogtatnak. Még az első hónapban sikerült néhány 40-50 évest letegezni, ami tudniillik székelyföldön szentségtörésnek számít. Egyedül kellett feltalálnom magam ennyi búvalbaszott ember között, ezért viccesre fogtam figurát.

Távozás előtt odaenyveztem az összes kalapácsot az asztalhoz, hogy a másnap reggeli munkakezdésre  biztosan odakössön. Elértem célomat. A másnapi kurvaanyázást 8 órán át hallgattam és vadul röhögtem a farakások között. Amikor csillapodtak a kedélyek, odaszegeztem az egész sarkat az asztalhoz, mindegyiket 4-5 darab egycentis szeggel. Ezzel is elvoltak 1-2 órát, míg elkezdődhetett a napi norma szerinti munka. Néhány fiatalabb egyed rájött, ki a ludas, és bátorkodtak csatlakozni a csínytevésekhez. Így kezdtek el furcsa farakások vándorolni, gépek átállítódni és a szegek zsákszámra eltűnni. Elértem a hangulatváltást. Mihelyt kiderült kitől származik a sok zöldség, én futva dolgoztam, mert minden sarkon meg akart valaki verni. Persze nem úgy.

Nagy számnak köszönhetően minden olasz, angol, vagy német nemzetiségű kamionsofőr hozott nekünk fagyit, és elsajátítottam a targoncakezelés tudományát is, amiért lábam előtt hevert a brigád, pedig én csak szórakoztam a hidraulikus talicskázáson. Minél jobban megbátrodtam, annál nehezebb lett a munkatársak csomagja hazafele. Volt aki egy kiló szeget vitt haza, volt aki egy zacskó folyékony enyvet. Kreativitásomat előhívva, készítettem ebédszünetben néhány szuvenírt. Így készült el Mari néni férje falloszának hasonmása fából, de megalkottam a legszebb kamiont is, ami megfordult a végeláthatatlan udvaron. 

Jelenlétem kiváltotta a főnökségből, hogy kameraberendezést szerezzenek a műhelyekbe, ugyanis gyanúsan sokat röhögnek a munkások, néha túlzengve a nagy teljesítményű gépeket is. Utolsó munkanapom következett, amikor maradandót akartam alkotni. Szerettem ha részlegenként röhög mindenki egy-egy hülyeségemen, de most teljes figyelmet akartam. 

A csiszoló gépen dolgoztam buzgón, amikor jött az ötlet. A mellettem dolgozó gügye fejű Antika annyira buta volt, hogy nem merték odatenni farakásokat számolni, ha több volt belőlük, mint neki ahány ujja. Ezért ő lett a kiválasztottam. Egy fadarabot a géphez szorítottam, a vészféket benyomtam és vadul tettettem, hogy a kezemet odacsípte. Vadul kezdtem üvöltözni:

- Anti!!! Szaladj kérlek a mesterhez és hozd a violinkulcsot, ki kell szabadítanod a kezemet a gépből!

Antika rohant.

......

 

 

a gépek leálltak, nyócvan ember röhögött vadul, nekem fizetés emelést ígértek, Antikának pedig a mesterünk mesélte el, mi az a violinkulcs. 

Megbocsájtok neki, amiért máig nem köszön az utcán.

A bejegyzés trackback címe:

https://zabothegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr784896991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.