Felöltöztem, bakancsot húztam és elindultam az ajtón kifele, amikor apámból ömleni kezdtek a kérdések:

- Hová mész? - kérdi.

- A városba.

- Kivel?

- Egy barátnőmmel.

- Mikor jössz haza?

- Este.

- Mivel mész?

- Stoppal.

- Micsinálszott?

- Városnapok vannak.

- Tehát?

- Kiállítást nézek, moziba megyek.

- Milyen cipő van a lábadon?

- Bakancs.

- Nemhiszem. Mutasd meg.

Felhúztam a nadrág szárát, s mutattam.

- Jesszusom, nincs rajtad harisnya?

- Nincs.

- Hádevegyélfel.

- Nem kell.

- Csóré-e a derekad?

- Most épp nem.

- Papírkabátba mész? Tél van.

- Nem fázom meg.

- Sapkát teszel?

- Nem. Fülvédőt.

- Abba megfagy a fejed. Kesztyűd van?

- Van.

- Sálad?

- Nem kell.

- Anyádnak mondtad?

- Te majd megmondod.

- Szóvalígy. Na menj na! Úgyis megfagysz, s aztán buffogsz mint a kásás fazék. - s ekkor már a kapuig voltam kisérve.

(Fontosnak tartom megemlíteni, hogy lassan 23 éves vagyok.)

A bejegyzés trackback címe:

https://zabothegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr644951974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.