Szenzitív Ákos-kritika

 2012.12.22. 15:41

 Vannak számomra a zenészek és van Ákos. Mióta csak ismerem zenéjét porcelánként bánok vele. A saját érdekemben óvatosságra kell törekednem , hiszen túlzottan sok belőle hamar a végletekbe repíthet. Törékeny lelkemet hamar megdolgozta mindig, ezért nem szerettem, és azt sem viseltem el, hogy a közelemben hallgassák.

Aztán elkezdtem felnőni hozzá és elbírni, amiről énekel. Így történt az, hogy az elmúlt négy hónapban Ákos-függőség alakult ki bennem, ami legalább háromnaponta arra kényszerített, hogy előhúzzak néhány dalt tőle. Megismerni vágytam munkásságát és túlzás, de őt magát is. Ismerősök Ákos-koncertről beszéltek és élményekről, amiket egy ilyen összejövetel nyújthat. Megértettem ex-lakótársak rajongását és kedvem lett volna azon nyomban bepótolni az elmulasztott lehetőségeket az Ákos hallgatásra, és bátorkodom kijelenteni, hogy a koncerten való részvételt is.  Egy kikötésem azonban mindig is volt a koncerttel kapcsolatban.  Kisszívemben boldogsággal, lelkemben nyugalommal akartam Ákos-koncertet úgy, hogy a szerelmem fogja legalább egyik kezem. Másként az a probléma állt volna fenn, hogy végig bőgöm az egész koncertet, amit miért tennék tízezres tömegben?

És igen. Féltve őrzött vágyam teljesült. A még nem szeretett karácsony kicsit átértékelődni látszik most. Legeslegszebb ajándékként részt vettem a 2084 lemezbemutató koncerten, szívemben boldogsággal, lelkemben gondtalan nyugalommal és a kezem végig szorította a kedvesem. Akkor és ott nem volt szavam, a meghatottságtól üveges szemekkel néztem le a gyülekező közönségre és forgattam körbe fejem, keresve a választ magam körül, hogy mit fogok érezni a koncert alatt, ha én az előkészületek miatt ilyen érzéskavalkáddal küzdök.

Napokkal a koncert előtt szorgoskodtak a pillangók hasamban a soron következő élmény miatt, ezért valószínűleg a rémület volt az egyetlen érzés, ami az arcomra fagyott, pedig színtiszta boldogság járta át a testemet.

A koncert: A fények kialvásával a nézőtéren gyakorlatilag én fizikailag megszűntem létezni. A 2084 intrója felcsendült, én elengedtem görcsbe rándult testemet és belekaroltam kedvesembe. A 12.000-es tömeg moraja visító üdvözléssé változott és a koncert elkezdődött. Felcsendültek a rongyosra hallgatott dalok az új albumról, majd megfontolt közbeékelésekkel jöttek a régiek. Első elérzékenyülés a Minden most kezdődik el című dalnál ért utol, aztán a Keresem az utam és a Tengermoraj ezt már szokásként váltotta ki belőlem. Lábaimmal mindvégig tapostam a ritmust és széles mosollyal, oldalra billentett fejjel nyugtáztam, hogy a mellettünk ülő 70-80 éves hölgyek mekkora rajongással tapsolják végig mindegyik dalt. Ekkorra már le voltam nyűgözve Ákos fénytechnikájától, a kivetítők tartalmától, ami nekem irtó nagy szám volt, elsőkoncertes Ákos-rajongónak. Az óvatos érzelgősségemre rásegített a felpörgött hangulat körülöttünk, és itt már nem tudtam józanon ítélni. Az utolsó hangos dalra szívesen felugrottam volna egy ereszd el a hajamat táncra. A fénybe nézz ricsajára is rábólintottam, és a Helló számomra idegen feldolgozását is szeretve hallgattam, pedig arra igencsak kényes vagyok. Akkor és ott, az is tetszett. A közönséget újra nyugalomra intő búcsú daloknál már igencsak megdolgozottnak éreztem lelkemet, így lassultam le én is fokozatosan a Valami véget ért-re, majd mosolyogtam végig (a hallásból tudom, hogy elmaradhatatlan) Adjon Isten-t. Megsimogattam a koncert végén meghajló fénynyaláb egy sugarát, s intenzív szorítással nyugtáztam kedvesemet ölelve, hogy életem egyik legnemesebb élményén vagyok túl.

A bejegyzés trackback címe:

https://zabothegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr994977515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.