Interjú velem

 2013.07.17. 06:51

(Azt képzelem, hogy nem gáz, ha ezt itt is őrzöm. A székelyhonnak ezúton is köszönöm!)

Sajátosan látja életét és környezetét Hompoth Erika, aki évek óta blogol, írásait könyvben is kiadná. A blogírásról mint foglalkozásról beszélgettünk a 23 éves lánnyal.

 – Manapság már sokan blogolnak, több területet is lefednek az oldalak. A tied hogyan született meg, és miket olvastál mielőtt elkezdtél írni?erika_hompoth

– Becsületes nevem Hompoth Erika, székely leány vagyok, Gyergyóditróból, de az anyaországban találtam meg páromat, így most Győrben élek, aktívan keresve munkahelyem. Mivel egész nap ráérek azt csinálni, amit akarok, blogolok. Néhány hónapja fellapoztam néhány könyvemet, amiket gyerekkoromban kaptam ajándékba és sikerült meglepődnöm a kölyök énemen. A Kököjszi és Bobojsza című kisregény hátlapján megtaláltam néhány gondolatomat ceruzával, gyöngybetűkkel felvésve. Valószínű, már akkor sem akartam, hogy szüleim rátaláljanak az írásaimra, így elrejtettem a saját könyvespolcomon díszelgő könyvek hátába. Később egy átlagos füzetbe írtam naplót, szintén azért, hogy ne keltsen feltűnést szüleim előtt, majd vettem egy gyönyörű fekete-fehér virágos kemény borítójú, kapcsos füzetet, amibe rendszeresen beleírtam gondolataimat. Ezt már rejtegetnem kellett, főként édesanyám előtt, aki úgyis mindig megtalálta. Amikor már sokadjára bukkant rá a gyerekkori szerelemeimről alkotott „művi leírásaimra”, elkezdtem elektronikusan megörökíteni a gondolataimat. Ekkor született meg a www.pitszi.blogspot.hu, ami mára teljesen új arculatot kapott.

– Minden blogod nyilvános vagy van privát is? Mi a különbség? Amikor írsz, tudatosan osztod meg a különböző érzéseidet, gondolataidat az olvasókkal?

– Három blogom van, mindegyik nyilvános. A www.pitszi.blogspot.hura többnyire személyes dolgaimat írom, amik nem minden esetben derűsek, a www.zabothegyezo.blog.hu szórakoztató blognak indult, ide helyeztem át az öniróniában és cinizmusban gazdag bejegyzéseket, amelyek elég erős társadalomkritikákat is megfogalmaznak, főképp Székelyföldről. A legújabb blogom a www.kisbetusalmok.blog.hu párom javaslatára született, akinek minden reggel végig kellett hallgatnia, miket álmodom össze éjszakánként, így azóta ezeket is nyilvánosságra hozom, lehetőleg még melegében, hadd szórakozzon rajta más is. A Székelyhon oldalára is felkerült az egyik blogom, aminek örülök, mivel míg otthon éltem szerettem volna az oldal szerkesztő újságírója lenni. Jó érzés, hogy ajánlottam a blogom, amit később betettek az oldalra.

– Milyen gyakorisággal jegyzel be valamit és hogyan születnek meg a bejegyzések, történetek?

– A személyes blogom újrastartolt, oda minden második nap beírok valamit, van néhány 
kedves barátom, aki rendszeresen olvas és jelzi a hiányérzetet, ha nem jelentkezem. A 
Zabhegyezőre akkor írok, ha történik valami vicces velem (új lakhelyemen elég sokat 
tökéletlenkedem, lesz miről írni mindig), az álmos blogot értelemszerűen akkor frissítem, ha 
éjszakánként a fantáziám játszadozik velem. Van, amikor egy reggel két bejegyzésre való is 
eszembe jut, máskor egy hétig is töprenghetek, mitől rúgkapáltam éjjel a paplan alatt, akkor sem 
jut eszembe semmi.

– Követed mások blogjait és milyen céllal? Szórakoztat vagy tanulsz is tőlük?

– Beírtam a Zabhegyezőre, hogy olvasom Magyari Tivadar blogját, de nem rendszeresen, ennek ellenére igazán nagyra tartom. A Tékasztorikat követem még, ezt is csak azért, mert folyton megosztja Facebookon az új bejegyzéseit, így megakad a szemem rajta. Ellustultam a zajos médiában, így ritkán veszem rá magam, hogy utánanézzek mások blogjainak. Volt egy kedves évfolyamtársam az egyetemen, akinek személyes blogját követem, más nem nagyon érdekel, akkor inkább egy jó könyv.

– Szerinted milyen egy jó blog és helyettesíthet-e mondjuk egy könyvet, ahogyan azt néhányan vallják?

– Blog könyvet? Sosem! Egy kifakult, régi és szagot árasztó könyvet sosem fog számomra egy blog helyettesíteni, akkor sem, ha azt a legjobb minőségűre gyúrták meg. Egy jó blog az témájához hű marad, hangnemében is tartja magát egy formához. A legfontosabb, hogy lekössön, szórakoztasson. Annyi selejt olvasnivaló akad az interneten, hogy akár az első sor elolvasása után bezárom, ha nem szórakoztat.

– Lehet-e kommentelni az oldaladat, és kapsz-e visszajelzéseket?

– Mindhárom blogom kommentelhető. Sőt, előmoderáció nélkül lehet nekem beszólogatni. Néhányan éltek is ezzel a lehetőséggel. Ki-ki a maga stílusában adott hangot véleményének, de sajnos nem elegen. Örülnék, ha az olvasóim bátrabban kommentelnének.

– Egy-egy posztravalót mennyi ideig tart összeszedni és publikálásra elkészíteni, megírni? Gondoltál-e arra, hogy kiadnád könyvben?

– Elképesztő gyorsasággal írom meg a bejegyzéseket, legyen szó akár magánéleti beszámolóról, akár egy vicces történésről, akár az agyafúrt álmaimról. Ezt azért tudom csinálni, mert sosem gondolok át kétszer egyetlen gondolatot sem. Ahogy az elsőre kifordul belőlem, úgy lesz papírra vetve, az esetek zömében át sem olvasom. Ha újrabogarásznám és átírnám vagy cenzúráznám, az már nem én lennék. Kiadnám a legnagyobb örömmel az arra méltó bejegyzéseket egy pofás kis novelláskötetben, de szerintem ma csak az érvényesülhet a kiadóknál is, kinek sok pénze van. Biztos vagyok benne, hogy kéziratom a konfettiként végezné, ha beküldeném. A blogjaimmal rendszeresen próbálok pályázni és részt veszek a különböző versenyeken is. Jelenleg Hargita megyében pályázom, ahol ahol 12 bejegyzést versenyeztetek a Zabhegyezőről. Korábban megjelent már egy novellám antológiában, az Aposztróf Kiadó gondozásában, tavaly pedig első helyezést értem el az Élő Irodalom Élő Könyv pályázatán.

– Honnan írod a bejegyzéseket, blogoltál már különleges helyről?

– Többnyire a kanapén születnek a bejegyzéseim, ölemben a netbookkal, de mindig van nálam egy darab papír és írószer, ha útra kelek, sőt mióta okostelefonnal nyomulok a világ felé, még egyszerűbb. Az egyetemi búcsúztató beszédet például a PR szóbeli vizsgámon írtam 20 perc alatt, de alkottam már verset a paplan alatt, alvás helyett, és vasárnapi ebéd közben is jegyzeteltem titokban, ahogyan a családom a falu baját osztotta.

– Néhány írásban feltárod a saját életedet, betekintést engedsz úgymond magadba. Ez nem okoz gondot neked?

– Nyitott ember vagyok. Ha mellém ül valaki egy padon, annak is szívesen elmondom, amire kíváncsi. Nincsenek titkolni valóim, minden érzésemmel, gondolatommal magamból mutatok egy darabot, s ezt vállalom.

– Mi a kedvenc könyved vagy műfajod, amit te magad is olvasol az írás mellett?

– A kedvenc könyvem? Nyilván a Zabhegyező, de emellett olyan sok számomra kedves alkotás létezik, hogy szinte vétek, csak ezt kiemelni, viszont tény, hogy a J.D. Salinger írása az én bibliám.

– Mik a jövőbeli terveid, a blogoddal és saját magaddal? Mit javasolsz azoknak, akik mondjuk, most kezdenek el blogolni?

– Tervezni alig merek már egy év aktív álláskeresés után, viszont a saját Zabhegyezőmet szeretném egyszer könyv formájában látni. Bátorítani tudok mindenkit, aki blogot hozna létre, hogy utat nyisson érzéseinek. Kiváló formája az önkifejezésnek, és hagy valami maradandót az utókor számára is.

Bús Ildi

szekelyhon.ro

A bejegyzés trackback címe:

https://zabothegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr335409108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.