IMG_20130719_110320.jpgMegnőttem ilyen szép nagyra, s a magyar tengert nem is láttam. Aztán ezt a problémát kiküszöböltük, megnéztem magamnak minden oldalról. Enni adtam a hattyúknak, lefotóztam pár kacsacsaládot, flangáltam már kockás abroszban és papírkabátban a füredi mólókon, de habtestemet ezidáig nem sikerült belemosni a tóba.

Ennek komoly előzményei vannak, hiszen úgy három éve én már egyszer meghóttam. Pesten az Aqua World nevezetű, számomra haszontalan építményben azt képzeltem, hogy nagyon bátor vagyok. A hagymacsúszda feljáróját megmászva kétszer is elolvastam, hogy ezt csak úszóknak ajánlják, a víz pedig kétméteres. Nem izgatott fel, hogy én eddig víz közelébe is csak a fürdőkádban jártam, simán elrugaszkodtam a csúszda tetejéről és elindultam kéccázhússzal a mélybe. A csőben koromsötét fogadott, s az a védtelenség, hogy itt bizony nincs megállás, csak majd odalent a medence alján. Nem pusztán a csúszásélményével gazdagodtam, hanem érzéseim szerint valamilyen szívbajjal is, mert azóta gyakran fáj a ketyegőm. A lényeg a csúszda alján esett meg. A zárd cső kidobott magából a tölcsér tetejére, a sebességtől kétszer körbetekertem a keverő vízben, majd belecuppantam a kétméteres medencébe. Ami ezután történt, azt már nekem is úgy mesélték. Megpróbáltak felszínre húzni, de nem sikerült, így a vízimentőhöz folyamodtak segítségért. Az bedobta a botját, én pedig rá se hederítve gőzerővel fuldokoltam tovább. Látták, hogy nem kapkodok az életemért, így beugrott a széphajú vízimentő lány, s kivonszolt. Testrészeim lebegtek utánam a vízben, majd a leány nekivágott a medence oldalának, s akkor kiköptem a fuldoklás ideje alatt elfogyasztott klóros vizet. Innen már megvannak az emlékek is. Tehát ezért az a sokoldalú vízfóbia a térden felül érő víztől.

Vissza a Balatonra. Zánkán vagyunk, KicsiPárom nyári otthonában, s a Balaton itt zöldellik egy köpésre, ki kell próbálni. Így sikerült magamra ölteni a kissé kifogyott fürdőruhát, s azzal lerugaszkodtunk a partra. Nem sok fogalmam lévén a fürdőzési kultúráról, egy padon ülve figyeltem, hogy is kell a strandon viselkedni. Kellő bátorságom összegyűjtésével, párommal bevezettettem magam a tóba. A kis lépcső felső fokán már szédültem, pedig még nem ért víz hozzám. Amint bokámat ellepte, belém hasított az érzés, hogy nemsokára jégkockává válok. A lépcső legalsó fokán már víziszonyom volt, ellepett derékig. Ott le is horgonyoztam 10 percre. Sokszori csalogatás után bemerészkedtem teljesen a kistengerbe, s elengedtem a karzatot. Hosszú percekig nem tudtam talpra ereszkedni, lábujjhegyen balerináskodtam, lebegve a vízzel. Mihelyt elengedte kezemet a pasasom, s lelépett úszni, én odagörcsöltem a tó fenekéhez, s visszavártam őt mozdulatlanul, úgy hogy a fejemet se mozdítottam, csak a szemeimet forgattam. Azt gondolom, tartalmas 20 perc volt a 120 centis vízben, így haza is indultunk a naplementében. A vizes fürdőruhám alsó részét a törölközőbe bogoztam, s úgy lóbáltam hazafelé. Otthon a kapuban vettem észre, hogy elhagytam a bugyimat. Loholtunk vissza érte, meg is lett hamar a kis huncut, így bújhattam bele ma is.

Ma is próbálkozunk felzárkózni a tipikus strandolók közé, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerrel járunk. Míg mások laptoppal, okostelefonnal ülnek a napágyakon, mi egy-egy könyvet lapozgatunk, s gondolunk erősen a soron következő kártyapartira. Fiatal párok után fűből alig kilátszó gyerekek szaladnak apát, anyát kiáltva 100 méterről, de azok rájuk sem hederítenek. Nagy csoportokban tanácskoznak, hogy elég jó-e ez a hely a 3 felfújható matracnak, két napágynak, a csomagoknak és a kilenctagú családnak. Én ehhez képest valami egészen másra vágyom. Például izgat a velem szemben levő trambulin, a rugós kis lovacskák a játszótéren, a gumis hinták és erősen gondolkodom, hogy el kéne lopni egy pöttyös labdát valamelyik kissráctól. Persze felnőtt vagyok, nem teszek ilyesmit.

Helyette megbotlok a semmibe tangapapucsaimmal, leszakad a pánt, cserecipő hiányában mezítláb teszem meg a kétkilométeres távot hazáig. A forró aszfalton teljes szőrtelenítést végzek talpaimon, aprítva lépkedek hónom alatt a kockás pokróccal, s arra gondolok, hogy nagyon jó érzés Balaton-szüzesség nélkül élni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://zabothegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr415417671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.