A strandon szenvedő kockafejek

 2013.08.07. 07:21

 

A tihanyi strandon feküdtünk egy nagy fa árnyékában, s élveztük a déli meleget, (reggel kicsit be kellett ülni az autóba és fűtést kapcsolni), ismerkedtünk a strandolási kultúrával, amikor idegesítő beszélgetésre lettem figyelmes. Fejünk mellett két fiatal párocska kuporgott, s csomagjaik szoros társaságában különös eszmefuttatást folytattak:

-          … a legutóbbi zarándokhelyen az a kis templomocska, ami barokk stílusban épült 1892-ben…

-          Az nem 1892-ben épült, hanem 1893-ban.

-          Nem-nem. 1892.

-          Értem, mire gondolsz, de ha emlékszel, akkor az építkezés csak 1893 februárjában ért véget.

-          Igen. Igazad lehet.

S én erre eszmélek fel Tóth Szabolcs novellás kötetéből. Képzelheted, milyen adrenalin emelkedéssel küzdhettem, amikor így folytatták:

-          Úgy dél és 1 óra között el kellene indulnunk. – kábé fél órája érkezhettek.

-          Miért? Akkor már ne is menjek be úszni? -

-          Szerintem ne. Egyébként is olyan 3-4 órát rá kell szánnunk az útra.

-          Igen, tényleg. Budapestig hosszú lesz ebben a nagy forgalomban. S anyának is oda kell adnunk a kulcsot, hogy kihozhassa a fűnyírót, arra is legalább negyed órát kell áldozni. Bele kell kalkulálni, hogy Füreden is nagy a forgalom.

Csörgött a Krisztike nevű lány telefonja, s abba folytatta matematikai számításait:

-          Szia. Itt vagyunk a tihanyi strandon, s maradunk még legalább 3-4 órát. Nincs kedved kijönni? Ja, értem. Meglátod. Jól van. Nekünk kétféle tervünk van. A és B. Az A terv az, hogy van itt a közelben egy vendéglő, ahol malackrumplit lehet enni, s nagyon szeretnénk azt kipróbálni, vagy ha nem megyünk malackrumplit enni, akkor van egy hajó valahol a Balatonon, aminek az aljában van egy sötét szoba, ahová bezárnak bennünket, s ki kell szabadulni. Igen. Ez egy játék. Szóval ezek közül választunk programot délutánra. Gyere ki, ha van kedved, tényleg. Kábé kettőkor indulunk innen, te pedig egy órányira vagy, úgyhogy indulásig még egy órát együtt lehetünk. Na. Nem jössz? Gondolt csak át. Szia.

A kocka társaság egy tagja be akart menni a vízbe úszkálni kicsit, de Krisztike ebbe is belekontrázott:

-          Ne menjetek el legyetek szívesek, hogy beszéljük meg, mikor indulunk. Szóval kettőre foglalok asztalt, negyed óra az út odáig, innen negyvenkor el kell indulni, hogy háromnegyedre kiérjünk a strandról, ahhoz legalább félkor el kell kezdeni pakolni, most meg már egy óra van, úgyhogy már ne menj úszni, maradj csak itt. Inkább beszéljük meg a jövő csütörtöki kirándulást.

-          Hát én arra gondoltam, hogy háromig dolgozom, három óra 5 perckor felveszem az Istit a Margit-híd lábánál, aztán negyedre ott vagyok nálad, és remélhetőleg félkor el tudunk indulni, hogy négyre kiérjünk a városból, mert délután ott is nagy a forgalom.

Lassan fél kettőt ütött az óra, elkezdtek összepakolni, hogy indulhassanak tíz perc múlva. Pakolás közben sem állt be a szájuk:

-          Krisztike, finom a barack?

-          Hm. Olyan közepesen finom. Nem nagyon jó, de nem is rossz. Én egy kicsit puhábban szeretem, pedig édes meg minden.

-          Elfelezünk egyet?

-          Nem. Edd csak meg. Ez egy kicsi barack. Meg tudod enni egyedül is. Olyan kicsi, mintha egy nagynak pont a felét ennéd meg. Meg bírod enni, meglátod.

Ekkor már 13:41 volt, s aggódni kezdtem, hogy ha egyperces késéssel indulnak el, s ezt valamelyikük észreveszi, leülnek újratervezni, s akkor én hangyát szedek, hogy lehiggadjak.

Amint elmentek, rögtön hiányozni kezdtek, s még napokig aggódtunk, hogy biztosan odaértek-e mindenhová időben.

A bejegyzés trackback címe:

https://zabothegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr975448799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.