Unott arccal, semmibe néző szemekkel, elfáradt lábakkal haladok a buszmegálló fele. Közeledek lassan, de előtte el kell haladnom egy sor taxi mellett. Időnként zavar, hogy végigmér a sok utaséhes sofőr, de ez most nem az a pillanat. Most én hozom őket zavarba! Ehhehh!
Egy rozsdás Opel az első autó, benne nagy szakállas tatánakvaló leskelődik hátra és tapsikol képzeletbeli kezein, hogy na most aztán végre neki is kell menni egy kört. A nagy francot mész te velem bárhová is! :D Ívelem a kanyart az Opel felé, higgye csak azt a tata, hogy beszállnék mögé. Igencsak jóindulatúnak mutatkozik, mert hajol felém, hogy kinyissa az ajtót, mire én villantva Colgate-mosolyom búcsút intek neki és tovább haladok. Kihagyok két taxit, és gondolom még egy szórakozás a busz előtt belefér. Szép óvatosan, elnyújtott mozdulatokkal leveszem a sporttáskámat a hátamról, közben apró lépteimet a Peugeot-taxi felé veszem és nagy elszántsággal nézek a fiatal zöldfülű sofőr szemébe. Gyorsan összekapja magát az ülésen, kidobja a csikket az ablakon és nyúl az önindító felé, felőle akár mehetnénk is. Ekkor lehajolok szépen és a táskámból kiveszem a fülhallgatóm, rányomom a telefonra, táska vissza, mosoly a sofőrnek és léptetek tovább a buszmegállóba. Neki se jött össze.
Kuncogok magamban még 10 másodpercet és valahol messze a délibáb fölé emelkedik a 32-es busz. Hurrá!
Ülnék fel a buszra, és csak akkor veszem észre mennyien vagyunk a megállóban. Györgyfalvi negyed, tehát vagy öregek vannak, vagy albérlő egyetemisták. Neki indulnék az utolsó ajtónak, hogy felüljek mire valaki mélyen az oldalbordáim közé nyúl valami idegen tárggyal. Óvatosan, higgadt arccal fordulok hátra és állapítom meg, hogy egy idős ember az eltévedt botjának kampójával tartja magát egyensúlyban. Arrébb húzódok, "Csak tessék!" Rögtön gyúródik utána egy akkora néni a banyatankjával, hogy hónom alatt átfuthatna. Hát menjen ő is, haladjon... Tényleg sokan voltunk a megállóban. Őt is útjára engem, mire rájövök, hogy a másik két ajtónál senki nem akar felülni, sőt onnan állnak sorba ide, a harmadik ajtóhoz.
Kikeveredek a botok, banyák, banyatankok közül és felülök a középső ajtón. Beállok a rokkantaknak fenntartott helyre, megwattolom a zenét a fülemen és néha még bólogatok is.
Következő megálló: Cipariu-tér. Van esély rá, hogy az ott toporgó fiatalabb arcok közül valamelyik kettő ellenőr lesz. Kezem zsebre dugom és kitapogatom, hogy a félig használt jegyem megvan-e. Minden oké, jöhet az ellenség. Meglepetésemre megtelik a busz. Hallod te! A 32-es busz megtelik. Haladunk tovább a 100 méterre levő buszmegálló fele. Tervezem, hogyan lesz a Bulgakovos találkozó, mikor arra leszek figyelmes, hogy mindenki vakarózni kezd, vagy hasonlóan tapogatja magát. Hamar rájövök, hogy az óvatosan tolakodó pasi ellenőr. A 32-es csapdája! Hanyag eleganciával emelem ki jegyemet a zsebemből és mély csendben lyukasztom meg. Figyelme egyből rám hárul és elkezdi számomra idegen anyanyelvén a históriát, mely szerint ezt nem most kellett volna, stb. Szól, hogy szálljak le. Magyarul válaszolok, hogy én ugyan nem, nem ez a cél. (Pedig de!)
A busz megáll, az ellenőr leszáll, meg még aki akart. Én kérem szépen nem szállok le! Kiabál fel utánam a maga csúnya nyelvén, hogy szálljak le, de szaporán. Már zavar, hogy mindenki engem néz, gondoltam, ejtsük meg a beszélgetést, hamarabb szabadulok. Egy percig sem akar mással foglalkozni, én kellek neki és a 25 lejem. A busz elindul, mi maradunk. Felvázolja, hogy neki most meg kell engem büntetni, mert nem lyukasztottam időben. Én édes, ékes anyanyelvemen hősködök neki vissza, hogy és van rá bizonyítéka, hogy én mikor lyukasztottam, stb.? Megszeppen, csak érti, mit beszélek. Megnyugszom némiképp, hogy nem kell románul szenvednem, hogy pofázni tudjak neki. Kéri a személyimet és a 25 lejt. Személyi? Hehhe. Nincs nálam. Pénz? Hülye volnék odaadni. Továbbra is szorongatom a jegyem, villogok vele, hogy van. Lyukasztva van és La revedere! Sarkon fordulok és kilesem a zöldre váltott átjárólámpát. Én megyek is! :D Utánam kiabál, hogy hívja a rendőrséget. Én félvigyorral vissza neki, hogy nem kell messze mennie, itt van az út túl oldalán és rámutattam a pirosnál toporgó rendőrautóra.
