Üldöznek az öregasszonyok

 2013.07.25. 11:10

Zengtem már ódát bőven a körülöttünk élő idősebb korosztályról. Halványodó emlékeitek felfrissítése érdekében mondom, hogy Áginéni a Szabolcska utca központi agya. Mindenki ismeri, felkiabál neki az utcáról az első emeletre, ha eljár a tömbház előtt, reggel az ő hangjára kelünk (amikor nem a sípoló kukásautójéra), este pedig a tőlük jövő állati köhécselésre alszunk el. A lépcsőházban hemzsegnek a pizsamás öreglányok, és szemben egy zakkant lakik. Ezt azért merem ilyen bátran kijelenteni, mert a fia mondta. 

A szembe ajtó előtt egyszer összegyűltek az nénik, s én kihallgattam őket. Így tudtam meg, hogy a "zakkant" néni felgyújtotta a konyhát, s azért lett büdös az egész lépcsőházban, s a fél Szabolcskában. Kiszellőzött, a néni is jól van, másnap jött a fia kifesteni a leégett falakat. Odajött hozzám, kezet ráztam festékes mancsával, és meghallgattam a történetet, hogy édesanyja már nem beszámítható, és ne vegyem zokon, ha időnként zaklatni fog, mert hogy ő gyakran terrorizálja szomszédait. 

Tegnap állt össze a kép fejemben. Márciusban találtunk az ajtónk kilincsére akasztva egy reklámszatyrot tele üres zacskókkal. Pislogtunk párat, s kidobtuk, nem tulajdonítottunk semmiféle jelentőséget, bár én sejtettem, hogy talán az alattunk lakozó Áginéninek lehet baja a metál hangerővel. Később kiderült, hogy Áginéninek csak az ablakmosásommal van baja, ugyanis levizelem ezzel egyidőben az ő ablakait is. Visszatérve a szembe nénire, megtalált magának bennünket a lépcsőházban, és közölte, hogy ő nem boszorkány, ne féljünk tőle, csak eltört a karja. Valóban gipszben volt a könyöke, és úgy közlekedett kis pizsamájában a folyosón. 

Na ez az öregasszony követett ma a Tescoba, immár másodszor. Amikor tegnapelőtt egy barátnőjével jártak épp arra, amerre én, még nem érdekelt a dolog, de ma már berémültem kicsit. Sétált az út túloldalán a Teszkóbót felé, s amikor észrevett, átvágtatott az úttestem, csöröpölt a banyatankkal felém, de én begyorsítottam, s lehagytam a szörnyet. Még épp átértem az átjárón a Teszkó elé, ő a túloldalon ragadt. Már a bejáron túlról néztem vissza, hogy merre tart, amikor neki kellett nyomjam fejemet az ablaküvegnek, hogy biztosan meggyőződjek arról, amit látok: az átjáró mellett ment körbe-körbe a néni, s húzta maga után a banyatankot esztelen. Gyorsan elindultam összekapkodni a vásárolni valót, de csak utól ért. Válogattam a csemegeuborkás polc előtt, amikor felém vágtatott a "nem boszorka" és nézett rám triopriás szemüvege mögül gonoszan. Félve elmenekültem onnan, s megkerestem a rémült arcú szőlőszemes polcot (mazsolát akartam venni). Lehajoltam, hogy láthassam az árcimkéket is, mire felegyenesdtem, hogy tovább induljak, mami ott volt a nyakamba és lihegett. Kérdőn ránéztem, s ijedtemben kicsit összecsuklottak a térdeim, de ő csak nem szólt. Gyorsan átmentem a papír részlegre, hiába, hogy nem kellett nekem onnan semmi, de gondoltam lerázom. Mire kiértem a sor túlsó végére, ő nézett velem szembe a párhuzamos oldalról. Enyhén kidugva fejeinket az úru közül összenéztünk, s mind a ketten megijedtünk. Én jobbra indexeltem, ő balra. Nem volt erőm a pékárukhoz még hátra nézni, inkább gyorsan beálltam egy akkor nyíló kasszához, s feldobáltam dolgaimat a futószalagra. Idegbajosan vissza a szatyorba, fizetés, tűnés.

Hazafelé a szememet hátul hordtam, nehogy beérjen. Most alaposan be vagyok zárkózva és lesem, hogy ő mikor ér haza. Kíváncsian várom, milyen üzenetet ragaszt az ajtónkra.

A bejegyzés trackback címe:

https://zabothegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr165425693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása