Ekkora döbbenet még nem ért engem egyetlen koncerten sem. Voltam én már a félig magyar, félig oláh nyelven dúdolászó Insect zenekar fellépésén is, akik kicsit megidézték az egykori Mc Hawer és a Tekknő előadásán szerzett élményeket, láttam szintis-mulatós koncertet a falusi színpadon, amit nagymamák csárdása színezett a színpad előtt, de rock-koncerten még nem sikerült ilyen mélyre ejteni az államat.
A Watch My Dyingot céloztuk meg a Dunán libegő A38 hajón, de nem voltunk restek az előzenekar játékát se megnézni. Már javában tolták a ritmust, mikor mi megérkeztünk a pofás kis tetőteraszra. Elvoltam pár percig, mire megtaláltam magam, annyira sokkos állapotba kerültem a banda látványától. A Subliminal Merger néven ismert(?) csapat állt a nekik kijelölt helyen, s területüket a monitorládák barikádolták el a nem túl érdeklődő közönség elől. Megállva a „színpad” bal oldalán, s betámasztva a korlátnak keresni kezdtem, honnan jön a hang. Hosszú nyaknyújtogatás után megtaláltam az énekest. Egy hatalmas monitorládára volt felmászva, s fejét bokáig hajtva üvöltött a divatos vászoncipőre. Kicsit sajnáltam, s félteni is kezdtem, mikor megláttam a nyakán kiguvadt, belilult ereket.
Átmentünk a terasz másik oldalára, s betámasztottuk a másik korlátot, így kicsit szembe kerültünk a Subliminal-srácokkal, persze megtartva a tisztes távolságot. A zenéjükről még nem sikerült eldönteni, hogy vajon befogadja-e a fülem, egyelőre megküzdött dobhártyám a magas hangerővel. Elfoglalva helyünket három szépre frizurázott emo-fiú/lány(?) mögött, alkalmam adódott komolyabban szemügyre venni az előadókat. Párommal közösen választottunk kedvencet a bandából, ez pedig a szintis-sampleres rasztafiú lett, aki egy selyemgatyában bólintott földig a játékszintetizátor mögött, s hozta egy csontváz formáját, amely valóban csonttalannak tűnt töretlen mozdulataitól. A többi srácot akár egy kalap alá is vehetném, ha jellemezni akarnám, hiszen mindegyikükön sztreccsgatya volt, mélydekoltázsos póló, hogy jól látható legyen a szerelempázsitjuk, pelyhes bajszot hordtak orruk alatt, s dudorodott kicsit a hirtelen felfújt izombékájuk. Az énekes srác, - ha produkcióját nevezhetjük éneknek -, vitte a prímet. Ő kicsit szét is szaggatta nadrágját, s elintézte, hogy ne érjen bokánál lennebb, így nagyon bizarr látványt nyújtva a túlhajszolt vászoncipővel. Az öltözékről ennyi elég, bár erről többet lehet elmondani, mint a felvonultatott zenéről.
Eltartott egy ideig, míg megfejtettem, milyen nyelven is rondít bele a mikrofonba énekesünk, de még csak ez sem a lényeg. A fontos, hogy ezt 4 emo-srácon kívül senki nem élvezte. Már csak azért is merem ezt így kijelenteni, mert a koncert vége felé már a következő felkiáltáshoz folyamodott a frontember: TAPSOLJATOK BAZDMEG! Volt, aki összeütötte két tenyerét, nekem továbbra is kényelmesebbnek mutatkozott a karba tett kéz.
A valódi döbbenetet, a sokkot, s az értetlenséget számomra a küzdőtéren dögönyöző emo-emberek jelentették. Amikor egy srác fellépve a teraszra, kezében egy pohár sörrel végigvonaglott a színpad előtt, azt hittem, csak kis poént próbál elsütni azzal az idegen mozdulatsorral, amivel megérkezett a túloldalra. Csak később értettem meg, hogy ez nem poén, ez egy tánc. Bizonyos hardcore nevű. Meg is próbálom a lényeget írásba adni: ökölbe szorított kézzel kell mélyre hajolva a levegőt dögönyözni, körkörösen mozgatni a vállakat, lehetőleg valamilyen idegrángás következményeként, mert úgy az igazi. Ha lehet, ezeket érdemes összehangolni, s megtűzdelni néhány lábmozdulattal. Inkább csatolom a videót, nehéz ezt elmondani:
Szerencsére a Watch My Dying kárpótolt minden szörnyűségért, amit a Subliminal Merger generált. Egy minőségi barátságos koncertet bólogattunk végig, s széles vigyorral a szánkon hagytuk magunk mögött a hajót. Lett új kedvenc zenekarom.
Nade, mentem hardcore-t gyakorolni!
