Felültem a piros hernyóvonatra Győrben, s bevackoltam magam a közel egyórás útra Tatabányáig. Kisseggemet leraktam a négy ülés egyikére, magam mellé helyeztem a táskámat, fülemen megwattoltam a Rammsteint, telefont a kabátom belső zsebébe süllyesztettem, s elkezdtem Muszka Sándor Sanyi bá című könyvét olvasni. Remélem, nem lepődsz meg kedves olvasó, ha azt mondom, hogy hangosan röhögtem fel a kötet fölött többször is, amivel sikerült magamra terelni a nyitott vagon néhány utasának figyelmét. Némelyikükkel összemosolyodtam miután látták, miféle fazonú könyvet tartok a kezemben. Így mulattattam magamat csendes magányomban, amikor egy kedves arcú hölgy megkérdezte, szabad-e egy hely számára. Szabad volt, leült szembe, s a magányom megszűnt.
A nő elővett egy füzetet, amiben furcsa jelek voltak elhelyezve a lehető legkülönbözőbb módon. Számomra olvashatatlannak tűnt ugyan, de fejjel lefelé is ki tudtam olvasni, hogy az egyes jelek után az szerepel, hogy 3x, azaz háromszor. Nem izgatott fel túlságosan a dolog, de azért kíváncsi voltam, persze Muszka Sanyi jobban érdekelt, így olvastam tovább. Alaposan belemélyedtem a ropogós székely történetbe, amikor a nő furcsa mozgására lettem figyelmes. Gondoltam, masszázsvizsgára igyekszik, s még átismétli a mozdulatait, így nem sokat foglalkoztam vele. Tördelte a kezeit, bemutatott néhány gyakorlatot csuklóival a levegőben, de semmi komoly egyelőre. Én továbbra is olvasok bőszen, s fel-felvigyorodok, ő pedig rám néz kérdőn, de aztán ő is megfejti a könyvem külseje alapján a miértet, de csak folytatja tovább a hadonászást a levegőben.
Kicsit körülnéztem, látja-e más is, mit művel a hölgyemény, nehogy szégyenbe sodorjon engem, bár az én feszt vigyorgó fejem is árulkodóan hatott. Itt már kezdtem igazán kíváncsi lenni, mi az isten haragját művelhet, hát úgy tűnt, mintha gerincműtétet végezne, mint Tihanyi Tamás a Budapest Tévén, úgyhogy innen kezdve én már odafigyeltem a műveletekre, persze csak a szemem sarkából, olvasást tettetve. Na, kérlek szépen: bal kezével masszírozta a jobb kézfejére nőtt ujjait, lágyan, egyenként. Mindegyikre gondosan elhelyezett egy szorítást, aztán haladt felfele a csuklóján. Motozta az alkarját, tovább csusszant a felkarján, megmasszta a vállát, visszajött a mellkasán, s óvatosan körbejárta melleinek tövét, majd becuppant a hónalja alá. Eddig bírtam nézni lesből, felemeltem fejemet a könyvből, s szembe néztem a fura nővel. Azt hittem, transzba esett, mert behunyt szemmel hanyatt dőlve folyt le az ülésről, s motozta magát az említett módon, de tévedtem. Kinyitotta a szemét, újra beleolvasott a füzetbe, s másik mozdulatsort kezdett el gyakorolni.
Megmotozta az orrát, cirógatta a szája szélét, mindezt persze behunyt szemmel, majd felcsúszott mindkét keze a feje tetejére. Lágy mozdulatokkal mozgatta a haját, beborzolta az arcába, majd kisimította, körkörös mozdulatokkal babrált a homlokán, kiegyenesítette szemöldökeit, majd egyetlen hirtelen mozdulattal felkapta szemhéját, s kivillantotta a csupasz szemgolyóit. Majdnem lefordultam a székről, amikor megláttam, hogy eltűnt a szembogara, s csak a fehér golyók maradtak.
Nagyon rapidan bújtam vissza a könyvbe, nem vágytam hasonló látványra, teljesen lesokkolt. Ám ekkor valami egészen új mozdulatsor következett, ami szintén figyelmet követelt. Ismét csak a szemem sarkából követtem tevékenységét, amit ekkorra már tényleg nem tudtam hová tenni, így csak lestem pislogva. Feléledve a szétfolyt állapotból előre hajolt, megfogta a bokáját, s ellazított kézfejével haladni kezdett felfelé a lábszárán. Kissé megcsuklózva a mozdulatot, megcirógatta a horgas inát, majd visszatért előre, s végigsimított a combjának első felén. A következő csavarnál kétkézre markolta vénuszdombját, s hüvelykujjaival még kicsit rábecézett. Szemeim nagyon erősen kiguvadtak, s örömmel nyugtáztam, hogy Vértesszőlősre értünk, a következő állomás Tatabánya.
Felálltam, a kabátom cipzárját összehúztam, táskámat a vállamra kaptam, s igyekeztem nagyon gyorsan lelépni a simogató hölgy elől, amikor hirtelen előre hajolt, az övet a kabátomon elkapta, s derék magasságból rám nézve buja szemekkel megkérdezte, hogy hol vettem a kabátot. Mondanom sem kell, mennyire felcsúszott bennem a vérnyomás, de megválaszoltam, hogy székelyföldön. Kicsit meghúzogatva az övemet jobbra-balra még elmesélte, hogy most 5000 Forintért lehet Kolozsvárra repülni, s ha ott lehet ilyen kabátot venni, akkor bizony ő felszáll.
Én csak csuklóból intve a hellót, futó lépésben hagytam el a vonatot.
Emlékezve a táskájából kilógó könyv egyetlen mondatára és az íróra, kisebb nyomozás után kiderült a következő: Dr. Edith Pepper: Nyugtalan holtak című könyve volt, alján a "Hányan vagy?" kérdéssel. Ezt írják a műről: A könyv a megszállottságról és annak gyógyításáról szól. A híres, amerikai pszichológusnő így vall művéről: Nem próbálom meg bebizonyítani, hogy betegeimet valóban szellemek szállták meg. Ehelyett inkább azt mondom el, hogy mi minden történik a rendelőmben nap mint nap. És bemutatom azt az igen hatékony terápiás módszert, amely a XX. századi hipnoterápia kontextusába helyezi az ősi fogalmakat.
CSESZDMEG, EZ A NŐ MEGFOGTA AZ ÖVEMET !!!
