Minap szemügyre vettem a fészbúkos ismerőseimet. Az még elfogadható, hogy számuk 1300-ra nőtt, de vajon ki a valódi friend ezekből? Bejelölt a falu előljáróinak egyike, Rózsika néni a szomszédból, a városi hentes, a még életükben kecskével nem szekszelt emberek csoportja, de ismerősöm akart lenni a megyei RMDSZ-elnök is. Igazán fontos ember lehetek. Ilyenkor elgondolkodok, hogy talán mégis értenek engem, hallatszom. (Dehogy gondolkodom.) Én ugye nem vagyok tahó, elfogadom a kedves ismerősöket, a nemkedveseket is, hiszen, nem árthatunk egymásnak (olyan sokat).
A lényeg a lényeg, rákerestem egy kedves barátra, kivel lassan fél éve nem beszéltem, azzal a céllal, hogy érdeklődjek az egészsége felől. A kedves ismerős nem volt már kedves ismerős. Kérdőre vonva, hogy a ménkőbe történhetett a mi "elidegenedésünk" egymástól, csak azt a választ kaptam: "hát a múltkor nem jöttél fel hozzám, pedig megígérted forma". Puff! Nem tudtam felmenni hozzá, ő kitörölt a fészbúkról. Pár percig puffereltem rajta, aztán kitöltötte a füleim közti űrt a Megsebaszom-sziget emberfeletti idillje. Meg kell tanulni az ilyen embert leszarni. Így. Ahogy mondom. Hosszú évek alatt összegyűjtött emlékek sorozata színezi a barátságot, majd nem megyek fel hozzá kávézni, és kitöröl a virtuálbarátok közül. Hát minnyá megsértődök.
Van jobb sztori is. Rám ír Pityipalkó Bivalybasznádról, akivel fogalmam sincs, hogyan kerültem baráti viszonyba az arckönyvön és megkérdezi, adok-e kölcsön egy kis pénzt. Meg kell ismételnem, hogy a borjúnyalta-hajú tizenéves kisfiút életemben nem láttam és még a falu is idegen számomra székelyföld térképén, nemhogy a viszony kölcsönkérésig lenne bensőséges köztünk. Nem kellett sokáig tornáztatnom agytekervényeimet, hogy a döntést meghozzam, hiszen annyi pénzem sem volt, kinézzek az ablakon, nemhogy kölcsönbe szórjam szét. A fiú lőporos kedélyekkel közölte velem, hogy ő most kitöröl a fészbúkról. Sűrű pislogással bámultam a képernyőre, ahol a sorai virítottak és egy frissítés után tudomásul kellett vennem, hogy elveszítettem egy "barátot" a fészbúkon. Tejóég!
S, hogy ne csak a negatívat ecseteljem, hát elmesélem a román bula sztoriját is. Danszolunk szúrva az eget egy kolozsvári stílusos clubban, tapossa lábam a ritmust, rázom az eget néző hajamat és torzvigyorba rándult arccal ijesztgetem a földet fejelni készülve, amikor meglepnek hátulról. Ja. Ahogy mondom. Egy kockásinges kalapos kiscsaj kézenfog és cibálni kezd. A nyelvi különbségek és a hangos basszus igencsak megnehezítette a kommunikációt köztünk, de a nonverbális jelekből már leszűrtem, hogy a leány szerelmes szemekkel néz rám és erőltetett vonaglással tolja felém a testét. Mielőtt megvizsgálta volna a leheletem váratlanul, egy ismeretlen fiú mentett meg a csajos smacitól. Megragadta a kiskalapos csípőjét és vonszolta kifele a klubból, amikor még a szimpatizánsom visszakiáltott a maga francia nyelvén: vigyázz, mert be leszel jelölve a fészbúkon!
Azóta is kíváncsian várom.
