Magamra öltöttem a csúnya sárga kabátot, hónom alá vágtam a könyvet, mit kölcsönbe viszek barátnőnek és rakosgattam a bakancsaimat egymás után a jeges utcán. Mentem vót a családorvoshoz éles kérdéssel.
Feltéptem az ajtót, s erős kapaszkodásom a kilincsben megmentett egy elegáns szaltótól a vizes járókövön, majd vadul becsaptam az ajtót egy fogcsikordulással. A bent tolongó betegek és nembetegek figyelme rám szegeződött, s én csak ennyit préseltem ki a számon:
-Mindenki maradjon nyugodt. Megjöttem!
Rezignált röhögésbe tört ki a bácsi, akit a kutya rágott meg, visított a gyerek, aki oltásra jött anyja ölében, kacarászott a nénitömeg és átjöttek a szomszéd helyiségből is megnézni jelenségemet. Balkézben fogtam az irattartómat egyben tartva a könyvvel és így dőltem neki az ajtótoknak várva, hogy valaki megkérdezze szépen, mérjöttem, kell-e beteglap, akarok-e oltást, stb. Nyugalmamat a takarítónéni zavarta meg egy padlófelmosással a lábam alatt is. Így kerültem ülő pozícióba egy furcsa hokedlire. A sarokban tömörülő nénik furcsán néztek rám, majd összesúgtak nem túl halkan:
- Ez is gyúródik. Most jött, s mán bé akar menni. Miféle rencer ez, nem úgy van, hogy naponta 20 beteget vizsgálnak meg, s azokat is csak előre feliratkozás alapján? - zsörtölődik az egyik.
Erre a takarítónéni felelt édeskedvesen:
- De igen aranyoskám, csak a 20 beteg mellé még jön 20 baba, aki csak oltásra jött és 20 egyed, aki csak egy kérdésre kér választ, így leszünk ennyien.
Zsörtölődő néni fogta be a száját nyomban, s égette vörösre dauerozott fejét, majd a telt váróteremre ráereszkedett a nyomasztó csend. Ne gondold, hogy sokáig hallgattuk azt, jött a kisgyerek, akinek megtetszett a csilivili irattartóm. Szemembe nézett, az irattartóra, majd ismét a szemembe: odaadtam hát. Kibontotta, forgatta, rázogatta, hajtogatta. Becsíptetve egy oldalon megtalálta a vagyonom, mind a 8 lejt. Megfogva a "pénzköteg" szélét, kirántotta, hogy a pakli tartalma filmbeillően hullott alá a frissen összetaposott sáros-vizes csempére. Elértük újra, hogy rajtunk legyen a nép szeme. Összekapkodtam a pénzem, össze az irataim és bólintottam a gyerek anyukájának, hogy megvan minden, nó problém.
Visszatért a csend, a tekintetek sem rajtam pihentek, mikor jött a kérdés a nyugdíjazott tanárnőtől:
- Milyen csórénős könyvet szorongatsz Nagy Dóra? (van egy unokahúgom, aki kiköpött én, csak kicsibe)
Ekkor vettem észre, hogy a könyvön, amit kölcsönbe viszek, tényleg egy meztelen nő van. Odaadtam hát az idős hölgynek, nézze csak végig. Gondolhatod, hogy újra rajtam vinnyogott a falu beteg népe. Míg a csórénős könyvem fellapozta a tanárnő, én eldöntöttem, hogy rá kell szoknom a táskával járásra. A zsebredugott kezes korszaknak legyen már vége, főleg ha az ember lánya csóré nőket szállít a hóna alatt. Visszakaptam a könyvet, megjött a doktornéni, s én elé álltam bájos mosolyommal s feltettem a kérdést hebegve-habogva:
- Csókolom, kérdésem lenne, hadd tegyem fel, EU-s TB-kártyát szeretnék csináltatni, tessék elmondani, hogyan kell eljárni ezügyben?
- Bémensz Csíkba reggel a Biztosító Házba, odaadod a buletint s a sommerkönyvet, kifizeted a biztosítást, s délbe kapod kézhez a kártyát, vagy kiküldik postán.
Eközben a hátam mögött hangosan szidták a rendszert: " Nem teccik ez a rencer! Itt állok reggel óta, s nem kerülök sorra, idefut a babával, s már szabadul is!" "Ez is csak kérdez, s már előre is mehet!" "Mit képzel az ilyen, nekem otthon nincs dógom?" - mindezt alsó startból mormolta fel a három néni, felkészülve a rohanásra, hiszen ők következtek.
Kifele menet még hallottam a kérdéseket: Miazazeuskártya? Mitjelentatébé? Azmirevaló? Marikafigyeljide! Kivoltezacsaj? Furavoltahaja. Hompothnivaló, Erika.
