Hagyjuk a mézes lecsót az elejéről, s térjünk a lényegre!
Hétkor kelek, mert nem úgy megy az, hogy délig alszunk, s estig vakarózunk! Rosszabb esetekben olyan hideg van a házban, hogy a zergék csak zokniban mernének padlóra lépni, ezért miután magamra húztam a paplant álló pozitúrában, begyújtok 4 csempekályhába. Ha a tűz ropog, de melege még sehol nem érezhető, elfogy az összes létező fa a házból, ezért lehet nekifogni a fahordásnak. Idomtalan bakancsaimmal a lábamon s egy nyitott kabátban cuppogok a sárban a korhű fásszínig, ahol egymás után hatszor rakom tele a kosarat fával, s hullatom egészen a szobákig. Ha ez a férfias rituálé megvolt, jöhet a sepregetés és porszívózás. Meg kell jegyeznem, hogy a reggeli kávémnak még nem örülhet a szervezetem, ezért mindez nyűgösen, zombi fejjel történik.
Ha a porszívózás, seprés, felmosás is megvolt, kotyvaszthatok magamnak egy erős feketét a már felforrósodott kályha tetején a jó öreg presszóban. Míg a kávé fő, összehordom az este ottfelejtett mosatlant és az éjszakai zugevők nyomait, majd hervadt arccal látok neki a mosogatásnak. Ahogy a konyha kezd higiénikussá válni, úgy kezd apám hasa korogni. Ideje nekilátni a reggelinek. Szerencsére nem válogat a jó öreg, így egy szapora rántotta, vagy a hűtőből kidobált mindenféle is jó lesz hamarjában, csak elő kell szedni neki, majd ha kitáplálkozta magát, utána el kell pakolni. Székely ember számára szentségtörés lenne, ha le kéne szednie az asztalt étkezés után. Ha megvolt a reggeliztetés, szaladni kell a falusi bótba kenyérért és hasonló jóságokért. Gyakran fordul elő, hogy be kell menni a központba is valamiért, amit nem lehet kapni a falu szélein. Ez újabb egy-két órát nyalint fel a drága időmből. Így tologatva magam előtt a szopórollert törpölök azon, mit főzhetnék ebédre. Lendületes hazaérkezés következtében fogadnom kell néhány telefonhívást, aminek korábbi elmulasztása végett rám olvassák az összes átkot, mit valaha megfogalmaztak. Egy kis segítség az internettel kapcsolatban, egy picit át kéne ugrani felvigyázni babákra, el kéne szaladni a boltba. Dél elmúlt, a tyúkoknak enni kell adni, vizet kell vinni, megtikkadnak szomjan. Nagyjából két óra magasságában elérek oda, hogy odategyem az ebédet főni. Amíg az rotyog, újra kell seperni kicsit, mert mégis a cándra az hullatja a mosztot. Míg az étel fő, nagy szerencsével bele tudok kukkantani a napi hírekbe, vagy a lételememmel, a fészbúkkal tudok kicsit foglalkozni. Ekkorra már jó esetben remegő lábakkal helyezem ülepem egy székre, s boldogsággal csillogtatom szemeimet a pihenés jutalmaként. Étel megfőtt, pihenés megvolt, fészbúk életben van, ímélek kiolvasva, hírek megrágva, jöhet egy szapora kávéfőzés a munkából hazatérő fáradt anyukának. Ha a kávé lecsusszant a hasakba, ebédelni kell. Asztalt terítek, estetek, leszedek, mosogatok, káromkodok. Dagi ujjaim áztatása a rozsdalében különböző anyanyelvi (káromkodási) fejlesztéseket hoz ki belőlem. Olyan intenzíven tudom szidni az eget, hogy egy falka kocsis mellettem jámbor ministránsnak számít. Túl a zsíros lé szappanozásán lehet teljesíteni a délutáni kéréseket. Egy percre felugrom, egy percre átugrom, hisz én úgysem dolgozom, nincs munkám, semmit nem dolgozom egész nap, csak lógatom a nemlétező pöcsöm és hizlalom a seggem. Este van, be kel gyújtani a kályhákba. Tűzgyújtó kell, idő kell. Na pattog a tűz, melegedik a szoba, éhes a család. Megterítés, etetés, leszedés, mosogatás. Shit!!! Kicsit seper, kicsit sóhajt, agonizál.
Lihegve, a napi jótevés elégtételével merülnék el a fürdőkád habjai alá, mikor még megkérnek néhány 10 perces munkálatra, miből egyenként lesz fél óra és nyakamba zuhan az este.
Alapvetően szerethető ez az életforma is, hiszen főzni nagyon szeretek, bár nem tudok, a rendet is szeretem magam körül és a munkától sem húzom az orrom sosem, csak a felvezető szöveg ne így szóljon: "gyere ezt meg azt csináld, egész nap úgy sincs semmi dolgod!"
Szarjanak sünt!
