Szomszédos patika, reggel 9 óra, vagyunk legalább 8-an a gyógyszertárban. Az ablak mögött három középkorú patikáriánus hölgy sétálgat, ebből egy végzi a munkáját, kiszolgál egy "beteget". A másik kettővel szemezgetek, türelmem határtalan. Nyakamba liheg egy izzadt, magas férfi, komolyan fontolóra veszem, hogy előre engedem a sorban. A sor elején az idős úr megkapta a gyógyszereit, következő vásárló van soron. A patikusnő átkukucskál a másik lyukhoz, s hát látja, hogy ott is felgyűlt a sor. Kikiált, hogy jöjjenek át a másik pulthoz,

Egész eddig csend volt és nyugalom, minden feszültséget a mögöttem nyugtalankodó alkoholos leheletű férfi okozott. Amint a hölgy kimondta, hogy menjenek a másik pulthoz, öreg emberek korukat meghazudtolva esztelenül rohangálni kezdtek. Aki az egyes pultnál volt, a ketteshez sietett, aki a kettesnél, az ez egyeshez rohant. Mondanom sem kell, hogy a három négyzetméternyi területen a hat-hét nyugtalan ember, kezében egy-egy reklámszatyorral, látványosan ütközött össze, s keletkezett egy emberkupac. Nem értek padlót ugyan, de egy kisebb rengést keltve, feltapadtak a pulton található ablaküvegekre. Álltam tökéletlenül a sornak majdnem végén, s néztem értetlenül ezt a dulakodást, majd megpillantottam egy idős patikáriánus nénit, aki a hátsó helyiségből bukkant elő különös lassúsággal. Látva, hogy az embercsomó nem akaródzik kioldódni, kikerültem őket és odaálltam, hogy kérjem, amiért jöttem. 

- Jónapot kívánok! Valamilyen hányásgátlóra lenne szükségem, utazáshoz! - imígyen szólok csendben. Ám a rémisztően öreg hölgy súlyosan süket volt.

- Tessék? - kérdez vissza.

- Jónapot kívánok! Valamilyen hányásgátlóra lenne szükségem, utazáshoz! - ismétlem meg, kicsit hangosabban.

- Nem hallom, mondja még egyszer, jó? - és egy kényelmetlen csavart mutatva testével kidugta fülét a kis résen.

- Hányás elleni tablettára lenne szükségem. - mondom immár kellő hangerővel, amire egyszeribe a dulakodó társaság is felfigyelt és ki-ki megtalálta a magának legszimpatikusabbnak tűnő sort, s oda beállt.

- Milyen típusú hajra? - kérdi a süket patikáriánus.

- Szemüvegemet megigazítottam a leghosszabbik ujjammal és közelebb hajoltam az ablaküveghez, hogy az orrom megérte azt, s a néma csendet szemüvegem koccanása törte meg. Másodpercekig néztem át a pult túlsó felére, bele az öreghölgy szemébe és összeszedve minden lazaságom, újra bekiáltottam:

- Hányásgátlót legyen szíves, tablettát hányás ellen!!!

A fehérköpenykés őszhajú patikarém pedig hátat fordított nekem és mutató ujját szájára téve elgondolkodott. Nekem ugye időm van, nem sietek sehová, körülnéztem a mögöttem toporgók között, azok vigyorogva, vagy fújtatva a tanácstalan patikusnőre meredtek vissza rám. A gondolkodó másodpercek végét a szomszédos pultból átordító asszisztens hangja jelentette, aki torka szakadtából adta az utasítást:

- Daedalon Zsuzsi, DAEDALON! 

... és akkor megkaptam a hányásgátlómat.