Tékás Viku ihletett, hogy félre sikerült randevúról írjak. Történt ilyen velem is pár. Íme egy:

Épp, hogy a hátulgombolós korszakból kiléptem, már fogott a görcs a hülyeségre. Csöcsöm még alig volt, de én már randizni akartam. Szóval a lényeg, hogy alig voltam 14, amikor felnyitottam a bátyám által összegyűjtött Heti Hirdetőket és elkezdtem böngészni a társkereső rovatot. Miután jó alaposan kiröhögtem magam egy-egy szellemi fogyatékos hirdetésén, jött az inger, hogy ezt nekem is ki kell próbálni. Kerestem egy környékbeli 30-as férfit, akivel közöltem sms-ben, hogy 18 éves vagyok, idősekre bukom, de aztán nagyon, és szívesen megismerkednék vele. Másodpercek elteltével hívott a pasas, hogy mikor találkozhatnánk. Láttam a tévében, hogy ha az emberek el akarják másítani a hangjukat, akkor tesznek egy zsebkendőt a telefonra, s úgy beszélgetnek. Na nekem az nem volt kéznél, de hamar befutottam a fürdőbe, s alaposan körbetekertem a féltéglaszerű telefont budipapírral, majd válaszoltam a hívásra.

Elmondtam a pasasnak, hogy én nem tudok a városba utazni, jöjjön le ő falura. A központban kellett találkozzunk, a buszmegállóban. Leadtam a drótot a külsőmről, tudta, hogy milyen kaliberű csajt kell keressen. Én felvettem a legszebb farmerom, az új kínai ádidászom és bezseléztem a hajamat is, hogy szekszi legyen irtóra. Megtöröltem a szemüvegem, zsebre vágtam a kezeimet és néztem, hogy mikor jön felém valaki. Egyszer egy nagyon furcsa zúgásra lettem figyelmes, s majd érkezett annak forrása is. Képzelj el egy bordó vázú kőkorszaki Babetta robogót, amiről a rozsda előbb érkezett meg, mint a motor maga. Rajta ült egy pasas bányász sisakkal, térdig érő csizmával (nyáron) és kettőből sikerült befordulnia a buszmegállóba, mert elsőre túl kis ívben vette a kanyart.

Amikor másodjára leparkolt mellém, molyolt egy 5 percet, míg leszedte fejéről ezt a furcsa objektumot, mit gondolom bukósisaknak hívott, s elém állt. Én már egy kicsit fulladoztam a röhögéstől. Koromat meghazudtoló bátorsággal álltam a próbát, s nyújtottam kezemet a bemutatkozáshoz.

Óriási Hompoth kezeim elvesztek az ő lapáttenyerében. Puszira is nyújtotta arcát, de én okosan hátraarcoltam egyet, s beszélgetést indítványoztam. Elsőként a motorjával kérkedett, utána elmesélte, hogy a bányász bukósisak 40 éves és a nagyapjáé volt. Míg ő sztorizott én méregettem:

Volt neki egy akkora szája, hogy a kezemet araszba nyújtva helyezhettem volna be gond nélkül. Ennek megállapítása közben újabb fontos dolgot fedeztem fel: csak minden második foga volt meg neki.Itt már összeráncolt szemöldökkel, s látványos érdeklődéssel néztem az arcába bele, próbálva megszámolni a fogait, de nem ment.

A csávó sztorizott tovább, nem kellett őt kérdezni. Megtudtam, hogy asztalos műhelyben dolgozik és gyalul egész nap. Mondjuk ez látszott a ruháján, érződött a szagán és a motor csomagtartóján pihenő nagy zsák fából is kiderült. A pasas lepallogatta a poros ruháit, úgy, hogy az a benzinszagú forgács a cipőmön landoljon.
Miközben ezzel szórakozott, közölte, hogy nem hív meg kávézni, mert sajnálja a pénzt ilyesmire. Házat épít éppen Gyergyóban a cigánytelep mellé. Ott olcsó a telek. Ezen a ponton nagyon röhögtem már és ő csak mesélt, mert azt hitte, vele nevetek, nem rajta.

Két sztori között leültem a kultúrotthon mögötti lépcsőre és onnan figyeltem, ahogy ő körbe szaladgál engem és mesél hajthatatlan. Amikor már épp azon voltam, hogy itt nekifoghatnék tollút fosztani vagy rizset számolni unalmamban, ő nekemszaladt, a lépcső első fokán megbotlott, s úgy rám terült, hogy 190 centis testével lenyomott, hogy kilapultam. Levegőm nem volt, hátgerincem miszlikbe törött (éreztem én, pedig dehogy), s a csávó nem kívánt leszállni rólam. Azt gondolta, ha már így történt, megcsókol. Rámtapasztotta 20 centis száját a 9 sorban hat szál fogával és felnyelvelt a lépcső legfelsőbb fokára.

Amikor a retinám jelezte, hogy leszállhatna rólam, ő rám meresztette kiguvadt szemeit, s ekkor egy kicsi infarktusom is volt, de leszállt kistestemről.
Itt képzeljed a képet, ahogy egy 150 centis kislány ordít egy 190-es férfinak, hogy "feltöltelek kolbásznak te gané, ha még egyszer hozzám érsz".

Ekkor a buszmegállóban felgyülemlett utazni vágyó néptömeg bámuló testtartást mutatva nézett ránk. Az udvarlóm megsimogatta a zsák fát a motor csomagtartóján, mint ki jól végezte dolgát, majd felült és elkezdett vadul pedálozni egyhelyben, hogy beindítsa a motort. Én büszke lépésekkel indultam el az utcában hazafelé arcomat törölgetve a benzines nyáltól. Haladtam már 200 métert, mikor visszanéztem a leheletvizsgálóra: még mindig tekert vadul egyhelyben, aztán a második pillantásomra a vonaglástól úgy eltaknyolt motorostól a központ közepén, hogy az hangosan csengett belé.

Többször nem randiztam környékbeli újsághirdetőkkel.