Komoly problémát tud okozni nekem egy levél feladása is a postán. Nem úgy van, mint a székelyföldi faluban, hogy belépsz a posta ajtón, ott ül az üveg mögött Rózsika néni, háromszoros nyugdíjas és ott nála bedughatod az ablakrésen a küldeményt, ő aztán intézi tovább. Nem!

Győr városának nádorvárosi postáján történt vala, hogy én bevágódtan egymás után két ajtón. Mondjuk érdemes rögtön elgondolkodni az alapszón: TANPOSTA. Ez mi a szösz? Mit jelent? Mi történik ott? Most már sejtem ugyan, de nem ez a lényeg. Hemzsegnek az emberek a tanposta előtt, én lazán átszelelek a tömegen és belépek egy ajtón. Körülnézek, de olyan kicsi vagyok, hogy csak néhány hónaljat látok. Átfurakodok két padon ülő nyugdíjason és elérek a második ajtóig. Ott már egy kritikus tömeg toporog botjaikra támaszkodva, de bizony akad köztük olyan is, ki egyenesen a banyatankkal jött csekket fizetni. Itt is bedugom a fejem, s tudom, hogy nekem küldetésem van. Nem állhatok még sorba, hiszen keresnem kell egy újrahasznosított papírból készült zöld színű lapocskát, amit kitöltök. Ennek becsüs neve a KÖNYVELT KÜLDEMÉNY FELADÓVEVÉNYE. Feladóvevény: mi a fészkes fenét jelent a vevény? És egyáltalán így együtt ez az egész? Engem meghaladott újra. Szlalomoztam kicsit a zsémbes nyugdíjasok között, míg hátul a sarokban sikerült rátalálnom egy polcra, amely tele volt a zöld négyzet alakú FELADÓVEVÉNNYEL. Lenyúltam kettőt, mert lehet, hogy simán elrontom a kitöltésnél, s akkor kezdhetem elölről a furakodást a hónaljak alatt. Kiosontam vele a két ajtó közé, lenyomtam ülepem a két idős ember közé és kitöltöttem. Láss csodát, nem rontottam el :-)
A visszaúton a TANPOSTA termébe megakadt a szemem a piros számokat mutató táblákon, mik jelezték a soron következő várakozók sorszámát. Megvilágosodtam tehát, hogy valahol sorszámot is lehet húzni, így elindultam a kis cédulákat kiköpő gép felfedezésére. Idegbajos fejmozdulatokkal figyeltem, honnan szerzik a többiek, ugyanis a gépet elbarikádolta a sok nyugdíjas, esélyem nem volt sima körbetekintéssel megtalálni. végül mégis felfedeztem az automatát, ott kiolvasva minden gomb mellett a FELADÓVEVÉNYhez hasonló számomra japán szót, végül megnyomtam az egyest, s beálltam kissé tökéletlenül egy sarokba, várva a soromra. számom az 1045-volt, és a kijelző azt mutatta, hogy az 1041-es van soron. Álltam tehát, s lestem, hogy mi történik, mikor következem, s közben fulladoztam a dezodort hírből sem hallott idősebb generáció mellmagasságában. Azt képzeltem ezidáig, hogy csak a székely zsörtölődik hangosan egy hivatalos helyiségben, csak a házsártos székely tud ilyen zsigerből szitkozódni, de nem. Megintcsak nem! Kórusban osztották átkaikat körülöttem a banyatankos öreglányok: "Mindenki utolsó percre hagyja a nyomorult csekkjeit!", "Nem lehet férni ettől a sok embertől!", "Maradtam volna inkább otthon, s jöttem volna holnap!", "Ég áldjon tolongó vénembert már!", stb.

Behúztam fülem, táskám, mellem, s egy a legkevésbé sem visszafogott mozdulattal megvakartam tarkómat a kezemben levő A5-ös méretű levélborítékkal. A csoda bekövetkezett, ugyanis a velem szemben levő postás kishölgy felfigyelt a levegőben suhanó borítékra és fejét oldalra hajtva keresni kezdte a tömegben annak gazdáját, majd egy hangos kiáltással odaszólt nekem: "Csak az a boríték lesz feladásra?" Persze nem hittem, hogy nekem szól, egész addig, míg újra meg nem ismételte immár mosolygósan a szemembe nézve. Én bólintottam szégyenlősen, hiszen egy rossz mozdulat és kivégez a negyvenhárom türelmetlen nyugdíjas. A kishölgy magához invitált, s én elkezdtem előre haladni a sorban. Mondanom sem kell, hány átkot szórtak a fejemre, mire elértem a pultot, ahol átnyújtva az immár érvénytelen sorszámom, elintéztem a levél feladását. A felerősödött átok-zajt próbálva kiszűrni, mély bólintással, s visszafogott mosollyal köszöntem meg a hölgynek, hogy előnyben részesített (innen is puszilom Őt!), s elindultam  az ajtó felé a kritikus tömegen át, amikor megpillantottam az alattunk lakozó szomszédasszonyt, aki enyhe fejcsóválással még rátett kicsit izgalmamra.

A történet a Tescoboltban ér véget, ahol a budipapíros polc mellett egy banyatankos öreglány még kicsit nekem tolta kocsiját, akinek hónalja alatt áthaladtam percekkel előtte a TANPOSTÁN.